Alföldgazdaság

A Németalföld történelmi régió, amelyet a tengerszinthez mérten alacsonyan fekvő területek, illetve országok alkottak a Rajna, a Schelde és a Maas (Meuse) folyók torkolatvidékén. A név sok nyelvben ismert, de ma már több okból inkább csak történeti fogalomként használják, a magyar nyelvben is. Területe ugyanis az évszázadok folyamán sokat változott és soha nem is esett pontosan egybe azzal a területtel, amelyet ma Hollandia, Belgium és Luxemburg államok együtt alkotnak. Többek közt az értelmezési bonyodalmak áthidalására e három ország együttesére a második világháborút követő korszak óta nemzetközileg a Benelux nevet alkalmazzák. További értelmezési nehézségeket okoz, hogy a Németalföld valamikor legelterjedtebb nemzetközileg használt neve (de Nederlanden) később egyik része, a mai Hollandia neve lett a legtöbb nyelvben (a magyarban nem). A Németalföld történelmét döntően két tényező határozta meg: a terület több nagy folyó torkolatvidéke. három nagy nemzet (a német, az angol és a francia ütköző zónájában fekszik. Az első tényező eredményei a nagy kikötők, amelyekben a tengeren érkező árut átrakták a folyami hajókra, a második tényező eredménye egyfajta kulturális és gazdasági közvetítő szerep. Miután a Frank Birodalom felbomlott, Németalföldön számos önálló feudális állam alakult ki. Ezek részben a francia királyok, részben a német-római császárok hűbéresei voltak. Az államocskák többségét először a burgundi hercegek egyesítették uralmuk alatt, de azok sosem váltak egységes gazdasági-társadalmi, illetve nyelvi-kulturális közösséggé. Különösen megerősödtek a városok — jobban, mint Európa más részein: Flandriát a 13. században már „a városok hazájának” nevezték. Ez eleve nem tette lehetővé a központosítást még az egyes államocskákon belül se. A burgundi hercegek férfiágának kihalása (Merész Károly, 1477) után Burgundi Mária örökölte a tartományokat, és ezzel azok 1482-ben a Habsburg-házból származó férjéhez, I. Miksa német-római császárhoz kerültek át. Miksa unokája és utóda, V. Károly német-római császár egyesítette uralma alatt az összes németalföldi Habsburg-uradalmat (az utolsó Guelders grófsága volt), és 1543-ban a család spanyol ágának adta azokat, létrehozva a Tizenhét Tartomány egységét. A Németalföld gazdaságában 1500 körül kezdődött erőteljes fejlődést a Habsburg világbirodalom felvirágzása segítette elő. 1495 és 1520 között Antwerpen lett a nyugati világ legnagyobb kereskedővárosa, az európai tranzitkereskedelem központja, továbbá az amerikai spanyol és a nyugat-afrikai portugál gyarmatáruk legfontosabb behozatali kikötője (az arany- és az ezüstflotta továbbra is Spanyolország, illetve Portugália felé hajózott). A tartományok gazdaságában oly nagy szerepet játszó hagyományos textilipar nem fejlődött, d felvirágzott egy sor egyéb, erősen specializált kisebb iparág, mint például a harangöntés, szőnyegszövés, könyvnyomtatás. Az erősen változó gabonaárak azonban a lakosság széles rétegei számára komolyan megnehezítették az alapvető élelmiszerek beszerzését. Az Amerika felfedezése utáni első évtizedekben a népesség növekedése, valamint arany és ezüst Európába áramlása inflációt okozott. Az állam szigorú, általános rendelkezésekkel szorította vissza a koldulást, ami már a 15. században nyugtalanító méreteket öltött.