Alföldgazdaság

Nagy izgalommal vártam már ezt a napot, hogy útra kelljek hû társammal,a kerékpárommal. Bátran mondhatom, hogy hû társam, hiszen nem volt egyetlen egy defektem, lánc szakadásom sem és semmilyen állításra nem volt szükség a kerékpáromon az 1000 kilométer során. Az igazolófüzet leírása szerint 848 kilométer az út, de én tettem itt-ott plussz egy-két kanyart, mert mindent meg szerettem volna nézni útközben. Azt mondtam - ha már itt járok, akkor nincs messze ez sem, az sem - és addig tekertem, amíg bejártam sok szép vidéket. Így láttam több történelmi épületet, helyszínt és utam során sok érdekes emberrel találkoztam. Láttam, hogy az Alföldnek is megvan a maga szépsége (és az Alföld sem egyforma). Az útvonalat bemutató kis füzetet már jóval az indulásom elõtt megvásároltam Budapesten, a Magyar Természetbarát Szövetségben. A füzet leírása egyszerû és érthetõ. A szöveg mellett kis színes térképszelvény segít a tájékozódásban, ha ez sem, akkor valamelyik kocsmában biztosan segítenek a helyiek az út folytatásában. Mindenkor volt egy-két ember, aki tágra nyílt szemmel csodálkozott azon, hogy ekkora útnak egyedül indultam. Az az igazság, hogy nem volt senki sem, aki napi 130-160 kilométert letekert volna velem, sátorral, csomaggal, élelemmel felszerelkezve. Így nem volt senki sem, akivel meg tudtam volna vitatni dolgokat az úton, illetve nem tudtam megosztani a szépet, amit láttam, de a fényképezõ gépemmel megpróbáltam rögzíteni mindent, amit szépnek vagy különlegesnek láttam. A leírásom alapján ösztönözni szeretnék minden olvasót arra, hogy ha nem is teljes hosszában, de amennyit tud, járja be az Alföldi Kéktúra vonalát, nem fog csalódni benne.

Én az élményeimet el tudom mesélni, le tudom írni, de az igazi élményt mindenki saját maga tudja igazán átélni. Mindenki saját maga tudja azt, hogy milyen kellemes a szikrázó napsütésben kerékpáron ülni, amikor a természet zöldel, énekelnek a madarak, vadakat láthatunk az erdõszélen pihenni. A fûbõl tücskök muzsikája szól, a fülemben hallom, az arcomon érzem a szellõt, mert a kerékpárommal száguldok, vagy épp a Gemenci erdõben hallom a békák kuruttyolását és tekerek a sok ezer zümmögõ szúnyog elöl, közben fácánkakas röppen fel, vagy fiatal õzike riadtan ugrik fel a sûrû fûbõl mellõlem. Vagy épp Bács-Kiskunban egy 800 jószágból álló birkacsorda állja el a földutat és látom, miként terel a juhász és a puli. Az is élmény, amikor a legelõrõl hazafelé tartó szürkemarhacsorda mellett haladok el. A Körösök vidéke, ahol dús a növényzet a vizek mellett. A Sátoros hegyek Sátoraljaújhelynél és a Rákóczi kastélyok, román kori templomok. Szlovákiába is kitekertem és megnéztem a nagykövesdi várat, láttam azt a házat, amlyben született II. Rákóczi Ferenc, jártam Farkas Bertalan elsõ ûrhajósunk szülõi házában. Ezen kívül híresebbnél híresebb történelmi személyek dolgait láthattam, és történelmi helyszíneken járhattam, melyeket a leírásomban próbálok bemutatni.

Alföldi Róbert (Kalocsa, 1967. november 22. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, műsorvezető, rendező, a Nemzeti Színház igazgatója. Művészetét több állami és szakmai elismeréssel is díjazták. Gyermekkorát Dunapatajon és Ordason töltötte. Édesanyja Farkas-Cseke Magdolna pénzügyi csoportvezető, édesapja Alföldi Albert művelődésszervező és MSZP-s politikus, 1994–98 között országgyűlési képviselő. Apjával 26 évesen találkozott először, őt és öccsét, Szabolcsot édesanyja és a nagymamája nevelte. Három féltestvére is van Albert, Angéla és Aliz.

Zenei általános iskolába járt, hegedülni és zongorázni is tanult. Már kiskorában elhatározta, hogy színész lesz, ezért is döntött úgy, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán folytatja a tanulmányait. A gimnázium után egy évet volt katona, majd 1987-ben elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára. Horvai István és Kapás Dezső elismert színészpedagógusok osztályába került. Negyedéves korában népköztársasági ösztöndíjas lett. 1991-ben még főiskolásként eljátszotta Raszkolnyikovot (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés) a veszprémi Petőfi Színházban, amivel azonnal felhívta magára a figyelmet. 1992-ben az ország legnagyobb prózai társulata, a Vígszínház szerződtette. Nem kerülték el a nagy szerepek: Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ivan Karamazov (Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek), Artúr (Mrożek: Tangó), Oscar Wilde (Kaufman A nagy szemérmetlenség).

1995-ben kezdett el rendezni (Trisztán és Izolda – saját adaptáció) és már ezzel a munkájával nagy vihart kavart. Azóta folyamatosan rendez különböző magyar színházakban. 2000-ben úgy döntött, szabadúszó lesz, és megvált a Vígszínház társulatától. 2006-ig volt szabadúszó, de a színészi és rendezői karrierjét ezután is töretlenül folytatta és ez az időszak hozta meg a televíziós szerepléseknek köszönhetően az országos ismertségét. 1998-tól 2002-ig az RTL Klub Jó Reggelt! (később Reggeli-Delelő) című műsorának egyik műsorvezetője volt, ami meghozta számára az országos népszerűséget. Azóta folyamatosan látható különböző televíziós csatornákon. Volt már önálló műsora, a Lucifer szerepelt kabaréban, az MTV-n egyórás beszélgetéseket készített hazánk legnagyobb színészeivel.

Sokáig a Heti Hetes című műsorban szerepelt. De nem csak a tévében interjúvolta meg színésztársait. Havi rendszerességgel talkshow-t vezetett Artishowka címmel, az Articsóka Étterem színházában, jelenleg az Alexandra Könyvesházban vasárnaponként a Pódium teremben mindig egy színházi embert lát vendégül egy órás beszélgetés keretében. Rendezői felkérést kapott a nyitrai Andre Bagar Színháztól és a New York-i New York Theatre Workshop-tól (USA), a portlandi Városi Színháztól (USA), valamint a prágai Zábrádli Színháztól. Rendezései meghívást kapnak különböző nagy nemzetközi fesztiválokra (Szlovákia: 1996, 1997, 1998, 1999; Románia: 1998, 2000; Csehország: 1998, 1999). 2002 szeptemberében meghívták a belgrádi BITEF-re a nyitrai Hamlet előadását. 2003 novemberében, a Mezzo komolyzenei csatorna több ízben sugározta Charles Gounod Faust című operáját, mely elnyerte a hónap operája címet. 2006-ban a pekingi Shakespeare-fesztiválra kapott meghívást. Rendezőként már minden műfajban kipróbálta magát: rendezett musicalt az Operettszínházban, operettet Szegeden, operát (Szeged, Miskolc és Budapest), bábjátékot a Budapest Bábszínházban, ír táncshow-t a Tháliában, divatbemutatót és videoklipet is. Hobbija a festészet, első önálló kiállítása 1999-ben nyílt. Festményei olyan kelendőnek bizonyultak, hogy egészen 2005-ig minden évben egyéni kiállításon mutatta be azokat. 2006. március 1-jétől 2008. február 28-áig a Bárka Színház igazgatója volt, 2008. július 1-jétől a Nemzeti Színház igazgatója. 2007-ben felkérték A Társulat című szereposztó műsor zsűrijébe, ahol a művészeti vezető szerepét töltötte be.

A dél-alföldi régió gazdasági szerkezetét is jelentős mértékben meghatározta a térség történelme és a természeti adottságok. A gazdaság szerkezete sokrétű, amelyből kiemelkedik a történelmi hagyományokkal rendelkező mezőgazdaság, és az élelmiszer ipar. A Dél-Alföld sokat köszönhet a mezőgazdaságnak. A klíma és a talajadottságok azt eredményezték, hogy az elmúlt századokban a mezőgazdálkodás alakíthatta döntően ennek a vidéknek az életét és sokszínű arcát. A régió népességének 34,8%-a folytat mezőgazdasági tevékenységet, területének nagy része, 76,4%-a mezőgazdasági művelés alatt áll. Jelentős fejlődésen ment keresztül az energia ipar, mely a területen talált szénhidrogén kitermelésére és részleges feldolgozására épült, így a régió az átlagosnál magasabb energia igényű ipari szektorokat is képes kielégíteni. Áttekintjük megyénként a vezető iparágakat, illetve azok mai képviselőit.

Hazánkban jelentős térnyerést értek el az ipari parkok az utóbbi években. Befektetési szempontból a mindinkább kiépített infrastruktúrával, illetve az ezt hatékonyan kiegészítő szolgáltatások biztosításával rendelkező ipari parkjaink kelhetnek versenyre vetélytársaikkal a befektetők vonzása terén. Míg az ipari parkok az adott térség fejlettségétől függetlenül, gyakorlatilag az egész országot behálózzák, addig a vállalkozási övezetek működése egyértelműen a kevésbé fejlett területekre jellemzőek. A dél-alföldi régió vállalkozási övezetei - az ország valamennyi övezetével egyetemben - elsősorban a befektetőknek biztosítható adókedvezményekkel szándékoznak a tőkét az adott térségbe csábítani.

A Dél-alföldi régió gazdasági helyzete A külkereskedelmi forgalom földrajzi iránya rendkívül rövid idő - két-három év - alatt gyökeresen megváltozott hazánkban. A műszaki fejlesztés, a vállalati gazdálkodás rohamos fejlődése, a marketingszempontok általános érvényesülése - röviden: a gyors és sikeres vállalati átalakulás - elképzelhetetlen lett volna a külföldi tőke megjelenése, aktivitása nélkül. E tőkéhez kapcsolódó exportteljesítmény egyértelműen kedvező hatást gyakorolt és gyakorol a kereskedelmi mérlegre, egyúttal a folyó fizetési mérleg hiányának finanszírozásához is elsődleges forrásul szolgál. Különösen kedvező a magyar működőtőke import ágazati szerkezete: a feldolgozóipar s azon belül a gépipar vonzotta-vonzza a legtöbb működőtőke befektetést Magyarországra, ugyanakkor regionális összehasonlításban kiemelkedő a szolgáltatások - távközlés, pénzügyi szolgáltatások, szállítás, kereskedelem, ingatlanfejlesztés - részaránya is. Jól látható tendencia, hogy a külföldi tőke a teljes körű, de legalább többségi tulajdonlásra törekszik, a kisebbségi külföldi tulajdon pedig egyre inkább a szabályt erősítő kivétellé válik (mellékelt táblázat). Nem meglepő, hogy a részben vagy egészben külföldi tulajdonú társaságok összes saját tőkéjének 86 százaléka van a külföldi tulajdonosok kezében. Az országos átlagot meghaladó (43,3 százalék) a külföldi tulajdoni hányad az iparban (kiemelten az élelmiszeriparban és a gép- és gépjárműalkatrész-gyártásban), az egyéb szolgáltatásokban (kiemelten az ingatlanszolgáltatásokban), a kereskedelemben (12,2 százalék), valamint a pénzügyi szolgáltatásban (11,3 százalék). Átlag alatti viszont a tulajdoni arány a mezőgazdaságban (6,2 százalék), az építőiparban, a szállításban, valamint az ingatlan nélküli egyéb szolgáltatásokban.

A külföldi érdekeltségű vállalkozások 1997-1998. évi gazdasági jellemzői együtt mozogtak a nemzetgazdaságéval, de a teljesítménybővülés üteme ebben a szférában lényegesen gyorsabb. Így a nettó árbevétel növekedése 30 százalékos, amin belül a már korábban is magas részarányú exportértékesítés 39,9 százalékos bővülést mutat. Különös érdekesség, hogy az összes exportnövekmény 88 százalékát a külföldi érdekeltségű vállalkozások adták. A külföldi tulajdonú társaságok teljesítményei szinte minden nemzetgazdasági ágban magasabbak az országos átlagnál, szembetűnő az árbevétel változása a gép-, berendezés- és járműgyártásban (51,7 százalék), a nagy- és kiskereskedelemben (47,2 százalék), valamint az ingatlangazdálkodásban (41,5 százalék). A dél-alföldi régió gazdaságának kialakulásában lényeges szerepet játszottak a természeti adottságok és a vidék történelme. A dél-alföldi régió gazdasági fejlődésére erősen rányomta bélyegét a történelem. Az 1500 - 1600-as években a megtermelt javak jelentős része a törökök kezébe került, a lakosság túlélésre rendezkedett be.

A Rákóczi szabadságharcot követően a régió keleti részének addig gyéren lakott területe is benépesült, miközben Kecskemét, de inkább Szeged Magyarország meghatározó városaivá fejlődtek. A XX. század történelmi eseményei jelentősen befolyásolták a dél-alföldi régióban élők helyzetét. Az első világháborút lezáró békeszerződés eredményeként elődeink az ország földrajzi közepének kedvező pozíciójából napok alatt a jelenlegi Magyarország szélén találták magukat. Ez a körülmény elsősorban a régió keleti és déli részén élők számára jelentett problémát. A dél-alföldi régió gazdasági szerkezete sokrétű, amelyből a mezőgazdaság 17 %-kal részesedik, a szállítás 7%-ot tesz ki, a szolgáltatási ágazatok 45%-ban oszlanak meg, a fennmaradó 31%-ot az ipari ágazatok jelentik. Az ipari szerkezetet alapvetően a kiváló minőségű termőtalaj határozza meg. A hagyományok alapján meghatározóvá vált a gabonatermesztés és az állattenyésztés. A gabonaipari, húsipari, konzerv és tejipari üzemek élelmiszertermelése az országos termelésnek mintegy 20 - 25 %-át adják. A régió nyugati térségében elterülő homokos talaj, valamint az országos átlagot meghaladó mértékben jellemző napsütéses órák száma tovább szélesíti a mezőgazdaság lehetőségeit, teret biztosítva a szőlő- és gyümölcstermesztésnek. Az élelmiszeripar mellett jelentős a mezőgazdasági gépgyártás, valamint az itt található építőipari ásványkincsek alapján (agyag, homok, kavics) országos jelentőségű a tégla-, a cserép- és az üveggyártás is. A korábban megkezdett öblösüveg-gyártás mellett a síküveg előállítása is megjelent. A régióban található földgáz és kőolaj kitermelés az országos kitermelés jelentős részét alkotják.

Jelentős "ásványkincs" a föld mélyében található termálvíz, amelynek kiaknázása és a meglevő fürdők korszerűsítése napjaink feladata közé tartozik. A kisebb településeken a mezőgazdaság egyik "kísérő ágazata" a textilipar mérsékli a foglalkoztatási gondokat. Annak ellenére, hogy a régió kevés erdővel rendelkezik, igen jelentős a régióban elszórtan található faipari vállalkozások jelenléte. A régió gazdasága a számok tükrében A régió működő vállalkozásainak száma mintegy 97 ezer, az ezer lakosra jutó vállalkozások száma 71. Az alkalmazásban állók száma 2001-ben közel 311 ezer fő, amiből az ipar közel a harmadát foglalkoztatja. A foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete meghaladta a 83 ezer Ft-ot. A rendszerváltást követően megjelentek régiónkban is a külföldi érdekeltségű cégek (számuk 2001-ben meghaladta a 2 ezret), az általuk jegyzett tőke nagysága mintegy 150 milliárd Ft. Jelentős összegű (191.043 millió Ft) beruházásokat hajtottak végre elsősorban a jogi személyiségű vállalkozások. Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) 10 %-át régiónk termeli, beszerzési áron számolva ez az érték 2000-ben 1.261.838 millió Ft volt, egy főre vetítve 913 ezer Ft. Az ipari termelés közel 8%-a a dél-alföldi régióból származik, 2001-ben ez az összeg 970milliárd Ft volt. A régió gazdaságának jövője A dél-alföldi régió - mint a többi hazai régió is - gazdasága a rendszerváltást követően folyamatos átalakuláson megy keresztül. A mezőgazdaság a régió mindhárom megyéjében meghatározó ágazat, viszont a gépesítés és a mezőgazdasági termékek iránti korlátozott kereslet nem indokolja a korábbi alkalmazotti létszám foglalkoztatását.

A felszabaduló átképezhető munkaerőt a mezőgazdaságon kívüli szektornak kell felszívnia, ami egyelőre nem a kellő számban található a térségben. Az előzőekből következően a régiónak alapvető érdeke a különféle iparágak létesítése, meghonosítása. A szerkezetváltás már napjainkban is folyik, elsősorban az adott településen korábban is hagyományokkal rendelkező iparágaknak van térnyerési lehetősége. Jó példa erre a néhány ezer lakosú Körösladány, ahol a korábbi cipőpasztát gyártó kisüzem alkalmazottainak szaktudását hasznosító Henkel vegyipari cég befektetése révén a településnek gyakorlatilag nincs foglalkoztatási problémája. Hasonló sikertörténetet lehet említeni a régión belül például a gépgyártásban vagy az elektronikai iparban is. A dél-alföldi régió gazdaságának fejlesztése, korszerűsítése érdekében rendelkezik különféle koncepciókkal, programokkal.

Közvetlenül Kiskunfélegyháza előtt kell letérni az M5-ös autópályáról a Bugacra vezető útra. Bugac a nemzeti park egyik legnagyobb kiterjedésű és legváltozatosabb területe. Ezen az egy területen megtalálható a nemzeti park többi területének szinte minden jellemzője. Több mint tízezer hektáron egymást váltogatják a homokbuckák, a homoki növénytársulások, a zsombékosok, turjánosok, a vadvirágos rétek, a nádasok, a szikes tavak, a természetes erdőtársulások stb. A homokbuckák az ősborókással és a pusztát nyugatról lezáró Nagyerdő egyedülálló tájképi látványosság Európában.

Ez a táj szolgált búvó helyül a híres betyárnak, Bogár Imrének. Bugacpusztán ősi típusú állattartás folyik, de korszerű genetikai elveknek megfelelően. A magyar szürkemarha, rackajuh, mangalicasertés és egy 400 állatból álló Furioso ménes, amely tiszta vérvonala a sárvári grófi ménesnek, jelenti ma az ország egyik legfontosabb génbankját. A tanyavilág - mint a nemzeti park más területein is - Bugacon is jelentős értéke a nemzeti parknak. A tájba illő, Kerényi József tervei alapján megépített pásztormúzeumban a terület jellemző élővilágát, a puszta történetét, a bugaci pásztorélet emlékeit, tárgyait, eszközeit láthatjuk. A közelében különböző pásztorépítmények (cserény stb.) találhatók. A vendégeket kocsikon viszik a puszta látnivalóihoz és a hagyományos lovasbemutatóhoz. A Bugaci csárda és a Pásztor csárda kiváló magyaros ételekkel fogadja a vendégeket.

Az 52-es úton, a 23-as kilométernél találjuk a Fülöpházi buckavidéket. Az Ős-Duna medréből fújta ki a szél a homokot, és rakta le nyugatról kelet felé haladva három buckarajban. Az első buckarajhoz tartozó terület ma már Európa egyetlen dunai eredetű érintetlen homokvilága, ahol a homok a szél hatására ma is mozog (Fehér-hegy). A területnek elsősorban felszínalaktani értéke van, de itt virágzik a kék szamárkenyér és több más homokpusztai növény, és itt él a ritka ugartyúk. (A terület egy része kísérővel látogatható.)

Kecskemétről indul az 52-es út nyugat felé, és Dunaföldvárnál lép a Dunántúl területére. Az út két oldalán a szikes talajfelszín mélyedéseiben természetes úton kialakult szikes tavak láncolatát találjuk (Zab-szék, Kelemen-szék stb.). Ezek jellemzője a sekély, szódás kémhatású víz, kis szigetekkel, zsombékokkal. A nagy madárvonulások útjába esnek, de 70-80 madárfaj költőhelyei is. A Borda-tanyából kialakított madártani kutatóbázis mellett madárfigyelő torony is van. A Kelemen-szék madárvilágára nyaranta madárgyűrűző tábort is szerveznek itt, ezért a nemzeti park madárrezervátumának tekinthetjük. A Solti-síkságon, Szabadszálás és Akasztó között húzódik a Felső-Kiskunsági tavak területe (3905 ha). A valamikor összefüggő területen található a Duna-Tisza köze legnagyobb kiterjedésű szikes tórendszere.

A tavak közül már sok, pl. a Fehér- szék elmocsarasodott. A Szabadszállás határában levő Zab-szék, vagy a fülöpszállási Kelemen-szék viszont ma is őrzi eredeti állapotát, a Cankó tanösvényen érdemes megismerni. A tanösvény végén levő madárlesből minden évszakban megfigyelhetők a gyepeken, vagy a sekély vizű mesterséges tó vizén táplálkozó madarak. Piroslábú cankó Napjainkra a szikes tavak száma megfogyatkozott, ezért a megmaradt tavak víztani és természetvédelmi értéke felbecsülhetetlen. A tavak vizének kémiai és fizikai sajátosságai speciális életközösség megtelepülését eredményezték. A sokszor igen lúgos (9-12 pH) vizekben csak apró rákok és más mikroszkopikus szervezetek képesek életben maradni. Ezek jelentik az itt megtelepedő parti madarak és sziki fészkelő közösség táplálékbázisát.

A tavak környéki gyepeket főleg birkák tartják karban. Legeléskor sok rovart riasztanak fel, ami a nyáj környékén keresgélő seregélyeknek terített asztalt kínálnak. A szikes tavak parti zónájában költő fajok közül jelentős állománya van a gulipánnak (Recurvirosta avosetta) és a küszvágó csérnek (Sterna hirundo). A tavaszi vonuláskor tömeges piroslábú cankó (Tringa totanus) bizarr külleme és dallamos fütyülése alapján könnyen felismerhető. Kormos cankók (Tringa erythropus) vonuló csapatai ősszel és tavasszal hosszabb pihenőt tartanak itt. A Kelemen- szék mesterséges szigetei csérek és sirályok költő helyei. Leggyakoribb a danka sirály (Larus ridibundus), de a piros csőrű szerecsensirály (Larus melanocephalus) is rendszeres fészkelője a területnek. A szikes mocsarak és csatornák nádasaiban költ nyári lúd (Anser anser), a búbos vöcsök (Podiceps cristatus), a barna rétihéja (Circus aeruginosus) és sok nádi énekesmadár. A tavak és csatornák nyílt vizein táplálkozó kócsagokat és gémeket lehet látni. Az őszi betakarítás után a földeken elszórt termés táplálékforrást biztosít a darvaknak is. A szikes tavak vidéke a Ramsari Egyezmény oltalma alatt álló nemzetközi jelentőségű vizes élőhely.

Hortobágyi Nemzeti Park – http://www.hnp.hu/ Területe: 80 549 hektár - fokozottan védett 1285 hektár. Alapítva: 1972. Fekvése: Alföld – Tiszántúl. Magyarország első és legnagyobb nemzeti parkja, a Puszta. Közép-Európa legnagyobb szikes területe. UNESCO Világörökség része 1999. Bemutatóhelyei: a Hortobágyi-Halastavi Bemutatóterület, a Hortobágyi Pásztormúzeum (Hortobágy falu), a Mátai ménes (Hortobágy falu), a Pusztai Állatpark (Hortobágy 2 km), a Körszín (Hortobágy falu), a Nyugati Fogadóház (33-as út leágazás), a Szálkahalmi Őrház (33-as főút 79.km), a Tájház (Nagyiván), a Meggyes Csárdamúzeum (33-as főút 60.km), a Szélmalmi Fogadóház (Karcag).

Tanösvények: Tisza-tavi Vízi sétány tanösvény Látogatóközpontok: Hortobágyi Nemzeti Park Látogató- és Oktatóközpont. Kiskunsági Nemzeti Park – http://knp.nemzetipark.gov.hu/ Területe: 56 761 hektár -fokozottan védett 12 457 hektár. Alapítva: 1975. Fekvése: Alföld – Duna-Tisza köze. 9 különálló egységből áll. Bemutatóhelyei a Bugacpusztai Pásztormúzeum (Bugacpuszta), a Virágh- kúria Helytörténeti Gyűjtemény (Kunszentmiklós), az Árpád-kori falurekonstrukció (Tiszaalpár), a Kiskunsági Madárvárta – Kolon-tó (Izsák), Látogatóközpontok: Tisza-völgyi Látogatóközpont (Szatymaz), „Természet Háza” Látogatóközpont (Kecskemét) Körös-Maros Nemzeti Park – http://kmnp.nemzetipark.gov.hu/ Területe: 50 134 hektár -fokozottan védett 6411 hektár Alapítva: 1997. Fekvése: Alföld - A Körösök, a Maros és a Tisza közt. Bemutatóhelyei a Bihari Madárvárta, a Kardoskúti Múzeum. Tanösvények: Kígyósi tanösvény, Mágor-pusztai tanösvény Látogatóközpontok: Körösvölgyi Látogatóközpont (Szarvas), Réhenyi Látogatóközpont (Dévaványa - Réhely).

Baja (Bács-Kiskun megye) - A Duna mellett sokszínű népességgel rendelkező hely kisvárosi hangulattal. Korábbi vásárváros jellegét épületei is tükrözik. Látnivalói: Városháza, ferences templom, Szent Péter és Pál - templom, Zsinagóga, szerb templom. Híres a bajai halászlé. Békéscsaba (Békés megye) - A csabai kolbász hazája. nevezetes még a Szlovák tájház, az evangélikus Nagytemplom, a Munkácsy Múzeum, a Munkácsy - emlékház, a Meseház és a Gabonamúzeum. Csongrád (Csongrád megye) - A Tisza és a Körös talákozásánál terül el, háérom műemléki halászházzal, a Tari László Múzeummal és a Gyógyfürdő és Szabadidőközponttal. Gyula (Békés megye) - Ideális hely a pihenni vágyók számára, gótikus vára a 15. század óta áll itt. Az ország egyik legszebb romantikus hangulatú fürdője a Várfürdő. Neves még a Százéves cukrászda, az Erkel Ferenc-ház, a Ladics-ház, a Kohán György Múzeum.

Aváros népszerű terméke a gyulai kolbász, melynek történetét a Húsipartörténeti Gyűjtemény ismerteti. Figyelmet érdemel továbbá a Szűz-Mária- kegy- és emléktárgyak Gyűjteménye és a 8 km-re fekvő Tanyamúzeum is. Hajós (Bács-Kiskun megye) - A svábok által egyforma stílusban és magasságúra épített pincék sora lenyűgöző látvány. A helységet szőlőtermő vidék veszi körül. Hódmezővásárhely (Csongrád megye) - Népművészete révén vált ismertté a helység, ezt Népművészeti Tájház tárja a közönség elé. Az Alföld képzőművészetét az Alföldi Múzeum alkotásai ábrázolják. Legszebb fazekastárgyait a Csúcsi fazekasházban csodálhatják meg a vendégek. Zsinagógája a szecessziós építészet remeke. A Tornyai János Múzeumban kőkori Vénusz szobot és archeológiai leletet tekinthetünk meg. Kalocsa (Bács-Kiskun megye) - A fűszerpaprikájáról és csipkéjéről híressé vált helység népművészeti kincsekben bővekedik (Népművészeti tájház, Magyar Fűszerpaprika Múzeum). Érseki bazilikája impozáns barokk műalkotás. Igen gazdag az Érseki Palota kincstára. Kecskemét (Bács-Kiskun megye) - Barackpálinka és Kodály-módszer, ami első hallásra a városról az idegennek eszébe juthat. Nevezetességei: Kossuth tér, szecessziós Városháza, Szent Miklós-templom, Cifrapalota, piarista templom és rendház, evangélikus templom, Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, Magyar Naiv Művészek Múzeuma, Szórakaténusz Játékmúzeum. Fotómuzeuma kuriózum Magyarországon. A pálinkagyártással a Zwack Gyümölcspálinka-főzde termeiben ismerkedhetünk meg. Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun megye) - A város Városházája az egyik legszebb szecessziós épület.

A Hattyúház nevű épületben Petőfi Sándor lakott gyermekkorában. Családjának fennmaradt tárgyait a Petőfi Múzeum őrzi. A Hattyúháztól pár lépésnyire, ugyanazon utcában Móra Ferenc szülőháza áll, mely ma szintén múzeum. Érdemes ellátogatni a Kiskun Múzeumba is. Kiskunhalas (Bács-Kiskun megye) - A halasi csipke a település világhírű terméke, ennek különleges alkotásaiba nyújt betekintést a Csipkeház. További látnivalók: Szentháromság tér a kereszttel illetve a Szent Péter és Pál templommal, Zsinagóga, Szélmalom, Torma János Múzeum. Termálfürdőjében az izületi és gerincbetegegségekre hatásos vizet találhatnak a gyógyulni vágyók. A közelben fekszik a Fehér-tó és a Sós-tó. Kiskunmajsa (Bács-Kiskun megye) - Jó borairól és gyógyvizéről ma már egyaránt ismert város. A fürdőzőket és betegeket a Jonathermál vize gyógyítja. Lajosmizse (Bács-Kiskun megye) - Gasztronómiai élményt jelent felkeresni a települést a Tanyacsárdával - cigányzene, lovaglás és lovasbemutató ismertet meg az Alföld népi kultúrájával. Lajosmizse - Bene különlegessége a Tanyamúzeum. Mezőhegyes (Békés megye) – Állami ménesbirtokát II.József császár 1784-ben alapította, a Világörökségek Várományosa. Ópusztaszer (Csongrád megye) - A honfoglalók Zalán bolgár vezér legyőzése után harmincnégy napig együtt maradtak és "azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét...", s "azt a helyet a maguk nyelvén Szerinek nevezték el, mert ott ejtették szerét az ország egész dolgának" (Anonymus).

Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark a Feszty körképpel és kiállításokkal, rendezvényekkel emlékezik meg a történelem jeles eseményeire, alakjaira. Szarvas (Békés megye) - A helység idegenforgalmi hírnevét a Szarvasi Arborétum alapozza meg, ahol 86 ha területen mintegy 1600 növény látható. Szarvas ún. szárazmalma egyike a három fennmaradottnak az országban. A Szlovák Parasztházban a helyi szlovák kultúra tárgyait állították ki. A város egy része a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozik. Szeged (Csongrád megye) - A Tisza és Maros találkozási pontján fekvő nagyváros, melyet nem csak a Pick-szalámi és a fűszerparika illetve a szegedi halászlé hazájaként ismerünk. Legfőbb nevezetessége a Dóm tér a neoromán stílusú Dómmal, az ország második legnagyobb templomával. Ezen a téren csodálhatók meg nyaranta a Szegedi Szabadtéri Játékok rendezvényei is. További látványosságot ígér még a a Széchenyi tér és a Reök-palota.

Csaroda (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – Értékes temploma már 700 esztendeje áll, falait 1640-ben fehér színűre festették és virágmintákkal díszítették. Debrecen (Hajdú-Bihar megye) – Az ország második legnagyobb városa. Jelképes épülete a református Debreceni Nagytemplom, de neves még a Református Kollégium is sok híres diákja miatt. Az Aranybika Szálló Magyarország legrégebb óta működő hotelje. További nevezetes épületei a klasszicista Városháza, a református Kistemplom, a Veres-templom, a Zsinagóga, a görög-katolikus templom, a Kossuth Lajos Tudományegyetem, Közép-Európa legnagyobb szélmalma, az Állatkert és a Nagyerdő Gyógyfürdő. Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar megye) – Magyarország ősi települései közé tartozik, melynek fennmaradt korai településszerkezete. Fontos látnivalói a református templom, a Hajdúsági Múzeum, a Szabadtéri Múzeum. Hajdúszoboszló (Hajdú-Bihar megye) – A „reumások Mekkájaként” ismert város, melynek gyógyvíze 1100 m mélyből tör fel. Igazi fürdőváros több gyógyüdülővel és stranddal az élményfürdőzők számára is. Jászberény (Jász-Nagykun-Szolnok megye) – Többszáz esztendeig a 13. században idevándorolt jászok népcsoportjának központja volt.

A Szűz Mária-templom tornyát a szent korona mása díszíti. Érdemes látogatást tenni a Jász Múzeumba is, ahol „Lehel kürtje” látható. Termálfürdőjének vize a csont- és mozgásszervi betegségekre fejt ki gyógyító hatást. Az Állatkertben nem csak egzotikus de hazai állatok is megtekinthetők. Kisvárda (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – Leghíresebb nevezetessége a 15. században emelt vár reneszánsz árkádjaival. Az épület történetét a Rétközi Múzeum anyaga dolgozza fel. Máriapócs (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) - Híres zarándokhely. Görög – katolikus bazilikája könnyező Madonna-képe miatt vált ismertté. 1756-ban II.Pius pápa emelte basilica minor rangra templomát. 1991-ben II. János Pál pápa is felkereste. Mezőtúr (Jász-Nagykun-Szolnok megye) – Már a középkorban ismert volt fazekasságáról és élénk vásárairól. Erre utal a Túri Fazekasmúzeum és a Badár Balázs Fazekasház. Termálfürdőjének vize a reumatikus izületi bántalmak kezelésére szolgál. Nádudvar (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – A Hortobágy közelében fekvő település már 200 éve a fazekas mesterek otthona. Növényi ornamentika és a geometriai formák nyernek hangsúlyt a helyi fazekas művészetben. Mindezt a Fazekasműhelyben csodálhatják meg a vendégek. Nyírbátor (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – Legfőbb látványossága a Johannes Paul által épített Szent György-templom, gótikus mestermunka a 15. századból külön magasodó harangtoronnyal. A katolikus Minoritatemplom barokk stílusban épült. A Báthory Múzeum a nemesi családok életébe enged bepillantást. Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – A várostól 4 km-re fekszik a neves Sóstófürdő, hol a fürdőkultúra immár 300 éves múltra tekint vissza. Érdemes megtekinteni az Állatkertet, mely a 2. legnagyobb az országban.

Figyelemre méltó a 7,5 ha fekvő Múzeumfalu. Látnivalók még: Városháza, Megyeháza, Nyírvíz-palota, görög-katolikus püspöki palota, Kállay Gyűjtemény, Jósa András Múzeum. Szatmárcseke (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – Temetője egyedülálló Európában 600 csónakformájú sírjával. Itt nyugszik Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője. A Kulturházban a Kölcsey-emlékszobában ismerkedhetünk meg életével, személyiségével és alkotásaival. Szolnok (Jász-Nagykun-Szolnok megye) – A Tisza és a Zagyva találkozási pontjában elterülő város főbb emlékei a Városháza, az Evangélikus templom, a Szigligeti Színház. A Szolnoki Gyógyfürdőben a reumatikus és nőgyógyászati problémákkal küzdők találhatnak kezelésre. Érdemes sétát tenni a Tisza partján vagy ellátogatni a Szolnoki Művésztelepre (1902), a Damjanich Múzeumba vagy a Szolnoki Galériába, a barokk ferences templomba, a Milléri szivattyútelepre és a Magyar Repüléstörténeti Múzeumba. Tarpa (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – Különlegessége a fatetős szárazmalom, mely jelentős ipartörténeti emlékmű. A helység református temploma a 15. századból származik. Tákos (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – Református temploma a „Mezítlábos Notre-Dame elnevezést kapta, a népi építészet gyöngye 1760-ból. Tiszadob (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) - Itt kezdték meg a Tisza szabályozást 150 évvel ezelőtt Széchenyi István kezdeményezésére. Ennek emlékére emlékművet állítottak.

Az Andrássy kastély (1860) eklektikus stílusban épült, mesekastélyokat juttat látogatói eszébe, parkjának labirintusa a maga nemében egyedülálló az országban. Tiszakürt (Jász-Nagykun-Szolnok megye) - 1880-ban alapította Arborétumát saját birtokán, a Tisza árterében Bolza Péter. A parkban 600 különböző növényfaj található meg. Túristvándi (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – 18. századi vízimalma még ma is működik. Szabadtéri Néprajzi Múzeumában megtekinthető a helység 500 esztendős gótikus református temploma. Túrkeve (Jász-Nagykun-Szolnok megye) – A helység nevét a Finta – testvérek tették világhírűvé, műveiket a Finta Múzeum ismerteti meg a közönséggel. A településen 2000 m-ről tör fel a kén- és jódtartalmú termálvíz.

A Kárpát-medence szinte teljes egészében a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. A bajorországi Fekete-erdőben eredő, Közép-Európát és a Balkánt átszelő 2850 km hosszú Duna hatalmas, háromágú deltát alkotva ömlik a Fekete-tengerbe. A Duna kilenc országot szel át (Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária, Ukrajna). Dévénytől a Vaskapuig terjedő szakasza a Kárpát-medencében jelentős folyók vizével gyarapodik. A Dévényi-kaputól Budapestig bal oldalról a Vág, a Nyitra, a Garam és az Ipoly folyók, jobb oldalról a Lajta és a Rába ömlik bele. Budapesttől délre jobbfelől a Sió-csatorna, a határon túl a Murával bővült Dráva és az ugyancsak nagy vízhozamú Száva, balról pedig a Tisza gyarapítja a Duna vízhozamát, s okoz árvízveszélyt. A folyó Európa legnagyobb vízrendszerének, a Duna—Majna—Rajna-csatornarendszernek a része. Ezen eljuthatunk a világ egyik legnagyobb tengeri kikötőjéhez, Rotterdamba, s kijáratunk van a Fekete-tenger felé is. A Duna építő-romboló munkája olyan csodálatos természeti képződményeket hozott létre a Kárpát-medencében, mint például a Szigetköz és a Csallóköz, a Duna-kanyar, a Szentendrei-sziget, a főváros szívében levő pihenőpark, a Margitsziget, a Mohács- sziget, vagy az Al-Duna mesés tájai, kis szigetei és a Vaskapu. A Duna legfontosabb és legnagyobb mellékfolyója, egyben a Kárpát-medence másik fő folyója, a Tisza Újvidék alatt, Titelnél folyik a Dunába. A„kanyargó” Tisza vízgyűjtő területéhez tartozik a Kárpát-medence területének keleti fele.

A Tisza rendkívül szélsőséges vízjárású folyó, amelynek víztömege a tavaszi hóolvadások hatására előálló árvíz idején a Felső-Tisza mentén több mint százhússzorosa is lehet a nyári időszak víztömegének. (Összehasonlításul: a Duna esetében ez az adat csak kb. 10—15-szörös.) A Tisza eredetileg 1400 km hosszan kanyargott végig az Alföldön, de a 19. században Széchenyi István és Vásárhelyi Pál hatalmas folyamszabályozási munkája nyomán 900 km-re „egyenesítették” ki, s Szolnokig hajózhatóvá tették a folyót. A folyamszabályozás azonban nem járt teljes sikerrel. A szűkebb mederbe kényszerített folyó 1879-ben, egy nagyobb áradás alkalmával áttörte a gátakat, s elárasztotta egész Szeged városát. Ezután a folyó mentén duzzasztógátakat, csatornákat és víztározókat építettek ki. A Tiszáról leágazó mesterséges csatornák és vízlépcsők főleg a csapadékszegény alföldi táj öntözését szolgálják. A 20. század utolsó évtizedeiben — a mértéktelen és tervszerűtlen erdőirtások következtében — újabb pusztító árvizek sújtották a Tiszahát, az ezredfordulón pedig a Rétköz és a Bereg vidékének településeit és lakóit. A Tiszának sok mellékfolyója van. A folyók zöme keletről, Erdély felől érkezik. Erdély felől fut a Tiszába a Petőfi által megverselt Túr, az Ady említette Kraszna, a Szamos, a Berettyó, a Körös, a Temes és az egész Erdélyen áthaladó Maros, melynek hatalmas víztömege Szegednél ömlik a Tiszába. Magyarország egyik legszebb és leglátogatottabb vidéke a Balaton, amely Közép-Európa legnagyobb meleg vizű tava.

A tó hossza 77 km, legnagyobb szélessége 15 km, legkisebb szélessége a Tihanyi-félszigetnél 1,5 km. Területe 598 km2, átlagos vízmélysége mindössze 3 m, tehát eléggé sekély, csónakázásra és fürdésre kiváló. A Balaton fő táplálója a Zala folyó. A tó fölös vizét a 19. századtól a zsilippel szabályozott Sió-csatorna vezeti le a Dunába. A Balaton déli partja 70 km hoszszú, itt a tó sekélyebb vizű, kitűnő homokos strandok várják az üdülőket. Északi partján kialudt vulkánok sorakoznak (Badacsony, a Szent György-hegy, a Haláp és a Gulács). Itt és a gyönyörű Tihanyi-félszigeten szőlőültetvények, gyümölcsök ékesítik a tájat. A Kárpát-medence állóvizei közül a Balaton mellett a kis Velencei-tó (km2), az Ausztriával közösen birtokolt Fertő, aztán a magashegyek gleccser vájta tengerszemei, Szlovákiában, a Tátrában a Csorba-tó, Erdélyben a kialudt vulkán kráterében keletkezett Szent Anna-tó, illetve a sziken támadt szegedi Fehér-tó és a Vajdaságban a Szabadka mellett fekvő Palicsi-tó érdemel említést. A Kárpát-medence, s azon belül Magyarország hévizekben Európa leggazdagabb tájegysége. A magas hőmérsékletű hévízkutakat különböző célokra, lakások és üvegházak fűtésére, főként azonban gyógyításra hasznosítják. Az ásványi anyagokban rendkívül dús gyógyvizek hőmérséklete olykor a 70 °C-ot is meghaladja, s különböző betegségek gyógyítására alkalmasak. Budapest, Bükfürdő, Eger, Gyula, Hajdúszoboszló, Hévíz, Harkány, Lillafüred, Zalakaros, a határon túl Erdélyben Félix-fürdő, Püspökfürdő, Tusnádfürdő, illetve a Felvidéken Pöstyén, Szobránc, és sok más gyógyfürdő neve közismert, a világ minden tájáról fogad vendégeket. A Kárpát-medence, s azon belül Magyarország az óceáni, kontinentális és mediterrán éghajlati hatások találkozóhelye. Jellegzetesen négy évszakú (tavasz, nyár, ősz, tél), a valódi mérsékelt övbe, a mérsékelten kontinentális térségbe tartozik.

Változatos éghajlati és időjárási viszonyainkra az Atlanti-óceán, a Földközi-tenger térsége és a Kelet-európai-síkság kontinentális éghajlata egyaránt hatással van, ami például a szélirányt is befolyásolja. A négy évszak éghajlati jellemzői a táj arculatát és a mezőgazdasági termelés ciklusait is megszabják. Tavasszal és részben ősz végén történik a növények vetése, palántázása, nyáron és ősszel a betakarítás, a szőlő- és gyümölcsszüret. Télen a fák és a lombos erdők elhullajtják leveleiket, kopár a táj. A Kárpát-medence évi középhőmérséklete +8—12 °C, ezen belül fontos megjegyezni, hogy a tengermelléki országokhoz képest aránylag nagy, 20—25 °C-os az évi középhőmérséklet ingadozása. Az átlagos hőmérséklet értéke januárban a legalacsonyabb —2—4 °C, és júliusban a legmagasabb, 23—25 °C. A napsütéses órák száma évente 1700—2100 óra között van, ennek értéke az Alföldön nagyobb (2000—2óra/év), a hegyvidéken kisebb (1700—1800 óra/év), ami a mezőgazdasági termelést befolyásolja, akárcsak a csapadék. Az évi átlagos csapadékmennyiség 500—1000 mm, az Alföldön 500—600 mm, a hegyvidéken 800—1000 mm. A csapadék majdnem fele télen, hó formájában jut el a földre. A Kárpát-medence domborzata a szelek irányát is befolyásolja. A Tisza vonalától nyugatra az Atlanti-óceán felől érkező északnyugati szelek, a Tiszától keletre pedig az északkeleti szelek uralkodnak.

Az olykor egyhangúan sík és szikár Alföldhöz képest a Dunántúl a szelíd változatosság és játékosság terepe, ahol a kis falvakat bújtató dombhajlatok, a dombhátakra kanyargó utak, a völgyekben csörgedező patakok, a rétek és erdők, a fölcsillanó tavak és a mindenütt előbukkanó történelem ejti ámulatba az embert. Pannónia földje ez, ahol az emlékezet az itt egymást váltó népek sorának sok évezredes múltját őrzi a lankás tájban és a lelkekben. A Dunántúl területe feleakkora (50 ezer km2), mint az Alföldé. Északon a Felföldtől, keleten az Alföldtől a Duna választja el. Délen a Dráva és a Mura folyók, nyugaton pedig az Alpok keleti nyúlványai és a kuruc dalokban említett Lajta folyó alkotják természetes határát. Népdal őrzi nevét: „Fakó lovam a Murza Lajta vizét megússza, Bécs alját ha nyargalja Császár azt megsiratja.” A Dunántúl domborzatilag, vízrajzilag rendkívül tagolt, sokarcú táj. Éghajlata csapadékosabb, mint az Alföldé. Találunk rajta olyan kiterjedt, alföldies sík vidékeket, mint a Kisalföld és a Mezőföld, de vannak itt hatalmas erdőkkel borított hegyek, mint a Bakony, a Vértes, a Pilis és a Mecsek. Főként azonban a mezőgazdasági és kert-, illetve szőlőművelésre alkalmas dombvidék a jellemző rá.

A Dunántúl közepén fekszik az ország legnagyobb turisztikai és üdülőközpontja, Közép-Európa legnagyobb tava, a gyönyörű Balaton. Nem messze van tőle a kis Velencei-tó, a Dunántúl északnyugati részén pedig a Fertő tavat találjuk. A Dunántúl a honfoglalás óta a magyarság legfontosabb településterülete. E vidék nagy részén — több mint ezer éve — folytonosan élnek magyarok. A Dunántúl településhálózatát a sűrűn elhelyezkedő aprófalvak jellemezték. Honfoglaló elődeink a már korábban itt lakó rómaiak, hunok, avarok, németek és szlávok maradékai közé települve, velük összeolvadva népesítették be ezt a tájat. A dunántúli nagyvárosok többsége római alapokra épült: Sopianae (Pécs), Alisca (Szekszárd), Aquincum (Óbuda), Aelia Solva (Esztergom), Arrabona (Győr), Scarbantia (Sopron), Savaria (Szombathely), Cimbrianae (Veszprém), Salla (Zala), Halicanum (Lendva) stb. a rómaiak által épített nagy hadi utak mentén feküdtek, s a római határsávon (a limesen) túl élő barbárok elleni védekezés őrbázisaiként szolgáltak.

A katonasággal a római életforma, a termelési kultúra és szellemiség eljutott e távoli határtartományba (provinciába), rányomta bélyegét az épületekre, a használati eszközökre, s megteremtette a kereszténység alapjait is. Szombathelyen (Savariában) született Szent Márton , Tours későbbi nagy püspöke, Pécsett pedig a világörökség részévé vált ókeresztény emlékhely Közép-Európa legjelentősebb kulturális kincsei közé tartozik. A kereszténység az ide települő népet hódította meg elsőként, s itt zajlott a régi és új vallás követőinek — a lázadó somogysági Koppány vezérnek és István királynak — legnagyobb csatája. Ez volt 1526-ban, a Mohács melletti síkon a törököktől elszenvedett tragikus magyar vereség színhelye is. Erről a helyről szólnak a magyar verstanban sokat idézett klasszikus sorok Kisfaludy Károly Mohács című versében: „Hős vértől pirosúlt gyásztér, sóhajtva köszöntlek, / Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!” A Magyar Királyság legfontosabb állami, vallási és kulturális központjai a Dunántúlon alakultak ki (Székesfehérvár, Esztergom, Buda, Veszprém, Pécs, Visegrád, Tihany, Győr, Pannonhalma).

A törökkel vívott háborúk és a hódoltság kora azonban megtörte a Dunántúl kiegyensúlyozott fejlődését, mivel annak déli és keleti része a pusztító törökök kezére került, északi és a nyugati része pedig többnyire hadszíntérré vált. A hódoltsági területekről — a mocsarak által védett Ormánság, Sárköz és Drávaszög kivételével — a magyar népesség zöme elmenekült, helyükbe a törökkel érkezett balkáni népek (rácok, albánok, vlachok) települtek átmenetileg, a Nyugat-Dunántúlra pedig horvát menekültek jöttek be. A törökök és a szolgálatukba állt balkáni népek kiűzését követően, a mocsarak közül kirajzó és a visszatérő magyarok leszármazottai mellett nagyobb számú német és kisebb számú szlovák telepes közösségek is érkeztek a meggyérült lakosságú Dél-Dunántúlra, illetve a Dunántúli-középhegység egyes vidékeire. (A második világháború után, a kényszerű népességcsere következtében a Felvidékről, illetve Bukovinából és Moldvából magyarokat telepítettek be. Ők részben a kitelepített németek és a kitelepült szlovákok helyére költöztek.)

A Dunántúl társadalma jóval kiegyenlítettebben fejlődött, mint az Alföldé, mivel a nagybirtokos főurak és a jobbágyparasztok mellett jelentős számban megőrződtek itt a kisnemesi és a szabadalmas (a földesúri robot alól mentesített) falusi közösségek. A Dunántúl területének csaknem kétharmada mezőgazdaságilag művelt terület. Egynegyede erdő, a többi rét, legelő, tó, illetve művelésből kivont termőföld. A Dunántúlt a következő hét tájegységre tagolva tárgyaljuk: Kisalföld, Alpokalja és az Őrvidék, Dunántúli-dombság, Mecsek és környéke, Mezőföld, Balaton és környéke, Dunántúli-középhegység.

Erdély földrajzi-táji kerete felöleli a Szamos, a Maros, az Olt és mellékfolyóik völgyeit, medencéit és az azokat körülvevő dombságokat, illetve a „bérces hazácskát” körbeölelő hegyeket (Keleti- és Déli-Kárpátok, Erdélyi-középhegység, Radnaihavasok), amelyek magassága 1500—2500 méter közötti. A Partiummal együtt kezelt Erdély az Alfölddel nagyjából azonos területű, de attól eltérő, igen bonyolult szerkezetű és felépítésű nagytáj. Erdély földrajzi tájegységei: az Erdélyi-medence, az Erdélyi-középhegység, a Keleti-Kárpátok és a Déli-Kárpátok. A táj szíve az Erdélyi-medence, amely a tengerszint felett 5—600 méter magasan fekszik. A hegyvidéki peremtájak koszorúként övezik ezt a délről észak felé keskenyedő medencét, amelyet a Szamos, a Maros, a Küküllő és az Olt folyók tagolnak további altájakra. Közülük legnagyobb a Mezőség, attól északra van a Szamos mente, nyugatra Kalotaszeg, Erdőalja és Aranyosszék, délre a Nyárádmente, a Maros-mező, a Küküllő mente. A MEZŐSÉG Az egyik ismert szórványosodó tájegység Erdély közepén a Mezőség, a hajdani Csiglemező, ahol a legenda szerint a székelyek ősei, a hunok maradékai tartós menedékre leltek. Ezen a Kolozsvár—Marosvásárhely—Dés és Régen között elterülő, somogyországnyi vidéken több mint száz olyan falut találni, ahol folyton apadó számban, de még élnek magyarok.

E föld szülötte Szabédi László író, Kallós Zoltán zenetudós, aki itt gyűjtötte dalait. Táncházáról és folklórjáról híres a térség legnépesebb települése, az ősi (3300 lakosú) Szék mezőváros, a közeli Ördöngősfüzes, Szépkenyerűszentmárton és Magyarpalatka. A székiek még ma is jellegzetes viseletükben járnak, s a szövésre, fonásra, hímzésre és a tárgykultúrára kiterjedő népművészeti termékeikkel vásározni Budapestre is eljönnek. A Mezőség jeles települései még Bánd, Panit, Sármás, Kolozs, Magyarszovát, Madaras és Szabéd, amelyek magyar lakossága meghaladja az ezer főt. Pusztakamarás szülöttjéről Sütő Andrásról és az ott nyugvó Kemény Zsigmondról nevezetes. Többségben azonban pusztuló falvakat találunk, amelyek magyar népessége nem éri el a száz főt. Egy missziós lelkületű nyugdíjas református lelkész, Kiss Ferenc, a híres nagyenyedi kollégium Kőrösi Csoma-díjas egykori diákja fél évszázados gyalogos gyűjtő- és szervezőmunkával igyekezett segíteni a Mezőség maradék magyarságát, és átmenteni az utókornak a pusztuló értékeit. „Még szólnak a harangok” című könyvében tényadatokat közöl a lakosság számáról meg a két legfontosabb intézmény, a templomok és az iskolák helyzetéről. Eszerint az általa felkeresett 120 mezőségi településen az elmúlt száz év során a magyar lakosság száma tetemesen csökkent. Vannak olyan egykor virágzó, 3—500 fős magyar községek, ahol ma már félszázan sem, sőt tízen sem élnek, de akad néhány olyan nagyobb település, mint Mezőpanit, Szék és Mezőbánd, ahol a magyarok lélekszáma növekedett.

A falvak többségében azonban sorvad, amit mutat az is, hogy a faluban jelenleg 40 magyar iskola működik, az elmúlt száz év során 50 iskolát, köztük több évszázada működőket zártak be. Harminc helyen nincs és nem is volt magyar iskola soha. Templom 90 településen van — néhol kettő, katolikus és református is —, közülük 40 műemlék, amelyek egy részében nem vagy csak ritkán tartanak istentiszteletet. 30 falunak nincs és nem is volt magyar temploma, 5 helyen pedig csak volt, de már tönkrement. Az Erdélyi-medencét az Alföldtől elválasztó, széles átjárókkal és hatalmas völgykapukkal szolgáló Erdélyi-középhegység a Marostól a Máramarosi-havasokig húzódó földrajzi táj, amely jórészt a Partiumot fedi le. Közepén a Gyalui-havasok, alatta délre a románok lakta híres Mócvidék, az aranyban és ezüstben gazdag Erdélyiérchegység, nyugatabbra a Bihari-hegység, északra pedig a Szilágyság, a Gutin és a Lápos mente található. Itt ered a Tisza mellékfolyói közül a három (Fekete-, Fehér-, Sebes-) Körös, a Berettyó, a Kraszna, a Szamos és a Túr is. A Keleti-Kárpátok, a Kelemen-havasoktól a Törcsvári-szorosig húzódó földrajzi táj magában foglalja az Erdély keleti peremén fekvő Székelyföldet, a Gyergyói-, a Csíki-, a Kászoni-medencéket, Erdő-vidéket, a Brassói-, Háromszéki-medencét, a Barcaságot, illetve a vulkáni eredetű hegyvonulatát, a Hargitát. Ez alatt visz át a fenyvesekkel övezett gyönyörű út Udvarhelyből Csíkba a Tolvajos-hágón keresztül. A vulkáni utóműködés hatásai a borvízforrások, amelyek különféle gyógyhatású, ásványokban gazdag, a földből feltörő szénsavas vízzel bőséggel ellátják az ott élőket és az utazókat.

A csíki medencétől északra láthatók a Görgényi- és a Csíki-havasok hatalmas nyúlványai, délre a Háromszéki-havasok csúcsai fehérlenek. A bérces hazácska déli szögletében, az Olt és a Küküllő folyó között van a Fogarasföld és az Olt-völgy, amely a Déli-Kárpátok tájegységéhez sorolható. Ide tartoznak még a főként románok és korábban szászok lakta Szászföld, körbefogva a Fogarasi- és a Szebeni-havasokkal, valamint a Székelyföldtől elválasztó Persányi-hegységgel. A tájegység része Hunyad és a történelemből ismert Kenyérmező is. Erdély a történelmi helytállás, a vallási türelem és a nemzetek autonóm megmaradásának őshazája, egyben a fájdalmas emlékek és olykor a csodavárás helye a mai magyar köztudatban. Ezt az érzést tükrözi a Fogarason évekig tanító Babits Mihály verse, amelyben így fohászkodik: „Rólad álmodtam, Erdély, kamasz koromba, Erdély, messziről süvegeltek hegyek és fejedelmek. s ki voltál könyvem, Erdély, ezeregyéjem Erdély, lettél ifjonti házam és tanuló lakásom…”

A Dunától és a Tiszától északra eső, a Dévényi-szorostól a Máramarosi-havasokig húzódó, a Kárpátok magas hegyláncait, a Tátra, a Fátra, a Mátra bérceit magába ölelő, hegy-völgyekben, dombvidékekben és erdőségekben gazdag tájat régen Felső-Magyarországnak vagy Felföldnek nevezték, újabban — a Trianonban elcsatolt részét — Felvidéknek hívják.

A táj hegyvidékén már a honfoglalás idején szláv népek éltek, belőlük fejlődött a szlovák és a ruszin nemzet, akik mára a Felföld nagyobbik felét belakták. A honfoglalás idején megtelepedő magyarság a hegyvidék és a síkság találkozásánál, a folyóvölgyek torkolatában, valamint a délebbre fekvő Börzsöny, Cserhát, Bükk, Mátra, Eperjes-tokaji hegylánc környékén építette ki szálláshelyeit. A mintegy 70 ezer km2 nagyságú Felföldet igen sok folyó, a Vág, a Nyitra, a Zsitva, a Garam, az Ipoly, a Sajó, a Hernád, a Laborc, a Latorca, az Ung, a Poprád tagolja kisebb földrajzi tájegységekre.

A termőföld a mai Magyarország legnagyobb értékű természeti erőforrása; uralkodó talajfajtáink a barna erdőtalaj (35—40%; főleg a Dunántúl) és a nagy humusztartalmú mezőségi talaj (20—25%; főleg a Kisalföld, a Mezőföld, Bácska és a Viharsarok). Réti, illetve öntéstalajok a nagy folyók mentén, homoktalajok a Duna—Tisza közén és a Nyírségben, szikesek a Hortobágyon, láptalaj pedig a Hanságban és az Ecsedilápon található. Az ország mai területének több mint a fele szántó, kert vagy szőlő, alig egyötöd része erdő, a többi rét, legelő, illetve művelésből kivont terület. A Kárpát-medencében a föld mélye többféle ásványkincset rejt magában. Amerika felfedezése előtt Magyarországot az arany és ezüst hazájának, Európa kincsesbányájának nevezték, Selmecbánya, Körmöcbánya, Nagybánya arany- és ezüstérctelepei miatt. Vasércben főleg a Szepes-Gömöri-érchegység és Erdélyben Hunyad vidéke gazdag, mangánban és bauxitban a Bakony és a Vértes hegység a Dunántúlon. A világ egyik legnagyobb rézérc készlete Recsken található, de oly mélyen fekszik, hogy kitermelése és feldolgozása egyelőre nem gazdaságos. A Mecsek, a Dunántúli-középhegység és a borsodi bányák széntartalékai is kimerülőben vannak, a bányákat sorra bezárják. Kőolaj- és földgáz lelőhelyek találhatók Zalában, a Dél-Alföldön és Erdélyben is. Sóbányáiról Máramaros, Szék, Torda és az erdélyi Sóvidék vált híressé. A Kárpát-medencében változatos, sokszínű és gazdag természetes növénytakaró alakult ki, amelyben kb. 2500 növényfaj található. Az alföldet az erdős sztyeppékre jellemző növénytársulások, a dombságokat és középhegységeket a lombhullató erdők társulásai, a Kárpátok hegyláncait a tűlevelű erdők és társulásaik alkotják.

A honfoglalás korában még a Kárpát-medence területének csaknem kétharmadát hatalmas erdőségek borították, ma csak a terület egynegyed részét, főleg a hegyvidékeket borítja erdő. Erdeink többnyire bükkösök, kisebb részben ligetes tölgyerdők, följebb, a hegyeken pedig fenyvesek borítják a tájat. A lombhullató erdők igen változatos arculatúak, sok bennük a napfényes tisztás, a cserjékkel övezett rét, ezernyi fajta színes mezei virággal, lepkék, bogarak, rovarok tarka rajaival. Az uralkodó tölgyek társaságában találjuk a juhar-, a hárs-, a nyár-, a gyertyán-, a nyír-, a vadalma- és vadkörtefákat meg a kökény-, a som- és a galagonyabokrokat is. A Kárpát-medence leggyakoribb termesztett növényei a gabonafélék (a búza, az árpa, a kukorica, a rozs, a zab), a gumós növények, a takarmányfélék, a zöldségfélék (sárgarépa, petrezselyem, hagyma, paprika, paradicsom, káposzta, retek, saláta, zeller…) és a gyümölcsfélék (alma, körte, meggy, cseresznye, barack, szilva, birs, naspolya, málna, ribizli, egres, szamóca, eper, füge, szőlő). A tájon sokféle színben és formában pompázó kerti és vadvirág (tulipán, rózsa, jácint, gyöngyvirág, szegfű, dália, margaréta, ibolya, orgona) nyílik. A változatos növénytakaróval együtt a Kárpát-medence gazdag állatvilágnak is otthont ad. Magyarország — vadállományát tekintve — Európa leggazdagabb országai közé tartozik. Világhírű trófeák, vadászati világkiállítások, neves vadászok és sok vad öregbítette az ország hírnevét.

Vannak közöttük kipusztulóban lévő, veszélyeztetett és védett állatok, mint például a réti és a parlagi sas, a kerecsensólyom, a siketfajd, a túzok, a hóbagoly, a bíbic, a gulipán, a parlagi vipera, vagy a négylábúak közül a magyar gyík, a mocsári teknős, a hiúz, a farkas a medve, a hód és a vidra. Vannak a magyarok által kedvelt, a népdalokban is gyakran feltűnő állatok, mint például az őz, a szarvas, a vadkacsa, a darumadár, a vadgalamb, a katicabogár, a fecske, a cinege, a gólya, a gém, a kócsag, a kecskebéka, a csiga, a sündisznó, a denevér. Állítólag a vándormadarak Európában csak nálunk, a Kárpát-medencében raknak fészket! A háziállatok között a leggyakrabban emlegetett a ló, a szarvasmarha, a szamár, a bivaly, a sertés, a juh, a házinyúl és a baromfi (liba, kacsa, tyúk, pulyka, házigalamb stb.).

A Mezőföld földtanilag és tájképileg az Alföld sík vidékéhez tartozik, annak a Dunántúlra átnyúló része. A Sió (Balaton), a Velencei-tó és a Duna háromszögében fekvő tájegység azonban belesimul a Dél-Dunántúl dombvidékébe és hegyeinek lankáiba. Fejér megye déli és Tolna megye északi felét fogja egybe e táj, amelynek termékeny lösztalaján magas színvonalú gazdálkodás folyik. Fő terményei a búza, a kukorica és a cukorrépa. Itt terem a híres, fehér húsú cecei paprika, s jelentős a Mezőföld állatállománya is. A Mezőföld két új iparvárosa a Duna mentén létesült. Egyik az 1950-es években épült Dunaújváros (egy időben Sztálinváros, régebben Dunapentele), ahol az ország legnagyobb vas- és acélkohászati gyára működik, s papírgyár is található itt. A másik Paks, amelynek atomerőműve a magyar villamosenergia-termelés felét biztosítja.

A Mezőföld, a Balaton-környék és a Dunántúli-középhegység metszéspontján helyezkedik el a három tájegység legnagyobb városa, egykor az Árpád-ház koronázó székhelye, Székesfehérvár. Itt az ország második legnagyobb ipari központjában — a jól ismert Ikarus Autóbuszgyár s a Videoton mellett — olyan nemzetközi cégek létesítettek gyáregységet, mint a Ford és az IBM. A Balaton—Velencei tó törésvonalától délre elterülő dunántúli táj szülötte a török kor hírmondó énekese, Tinódi Lantos Sebestyén; a magyar reformkor kiemelkedő költője, Vörösmarty Mihály; nemzetnevelő írója és kultuszminisztere, Eötvös József;jeles építésze, Ybl Miklós; az Egri csillagok írója, Gárdonyi Géza; a jeles finnugrista nyelvész, Sajnovics János; a történész Szekfű Gyula, s e tájon nevelkedett a 20. század nagy írói közül Illyés Gyula és Németh László.

Vannak az alföldi tájaknak olyan jellegzetes termékeik, amelyek révén egy-egy helység vagy vidék híressé, olykor nemzetközileg ismertté vált. Például: Kalocsa a paprikájáról és hímzéséről, Kiskunhalas a csipkéjéről, Kecskemét a szőlőjéről, sárgabarackjáról, pálinkáiról, Nagykőrös zöldségféléiről, őszibarackjáról, Vecsés a káposztájáról, Makó vöröshagymájáról, Baja a halászléről, Szeged szintén a halászléről meg a Pick-szalámiról és a paprikájáról, Hódmezővásárhely fazekasságáról nevezetes. Híres továbbá a Hajdúság és a Nagykunság pásztorairól, népművészetéről és állattartásáról, a Viharsarok és a Bánság acélos búzájáról, nagy sikértartalmú lisztjéről és finom réteseiről, kenyeréről, Gyula és Békéscsaba kolbászáról, Jászföld a tejéről, túrójáról, Mezőhegyes lovairól, Nagyszalonta disznairól, a Nyírség az almájáról, dohányáról, Szatmár a krumplijáról, szilvájáról és gyümölcspálinkájáról, Bereg a szőtteseiről…

Vannak továbbá az Alföldnek olyan vidékei, amelyeket immár a világörökség részévé nyilvánítottak, illetve amelyeket nemzeti kincseink között tartunk számon: Ezek közé tartozik a 70 000 hektárnyi területű Hortobágyi Nemzeti Park, Közép-Európa legnagyobb pusztája, a magyar pásztorvilág központja, amely egyben Európa legjelentősebb génbankja is. 1999 óta a világörökség része. Itt található a Hortobágy folyón átívelő nevezetes Kilenclyukú híd, amelynek környékén legel a híres ménes, az ősi szürkemarhagulya, a mangalicacsorda, a pödröttszarvú rackajuh. Pásztorkodás: Az ősi magyar állatfajtákat úgynevezett szilaj tartással a szabadban őrzik a pásztorok, akik régen a parasztoktól, sőt egymástól is — szokásaikban és öltözködésükben — megkülönböztették magukat. Közöttük legrangosabb a lovakat őrző csikós, és a szarvasmarhákat legeltető gulyás. Ahogy a népdalban éneklik: „Csikóslegény vagyok Hortobágy eleje, Gulyás, ha nyalka is, Utánam a helye. Kampós juhászokkal Ritkán parolázok, Sáros kondásokkal Még csak szót sem váltok.” Az állatok őrzését, terelését hű társaik, a kutyák, főként kuvaszok, komondorok és fürge pulikutyák segítségével végzik. A terelést a vezérállatok nyakába akasztott kolomp vagy csengő is segíti. Éjszakára vagy a szélfútta, esős, hideg időben az állatokat nádból, sásból font szárnyékokba, cserényekbe vagy fából készített karámokba terelik. A pásztorok — a bocskoros kanászok kivételével — csizmában jártak és díszes, régies öltözeteket (szűrt, subát, mellényt, borjúszájú inget, rojtos gatyát) és jellegzetes, széles karimájú fekete kalapot viseltek. Használati tárgyaikat maguk készítették bőrből vagy fából faragták (zacskó, pohár, sótartó).

A pásztorok általában Szent György napjától Szent Mihály napjáig szegődtek, ahogy a közmondás szól: „Szent György napján, kihajtáskor mindenkiből lehet pásztor. Szent Mihálykor, behajtáskor csak az pásztor, ki elszámol.” Tehát csak az maradhatott meg pásztornak, aki jól ügyelt a nyájra, és a szaporulatot gondosan nevelte április végétől szeptember végéig. A hortobágyi pásztorkodás azonban egész éven át tartott, s a pásztorok az állatok közelében töltötték éjjeleiket és nappalaikat, haza csak ritkán járhattak. Maguk főztek, s kialakították az egyszerű, szabad tűzön, bográcsban főtt ételek művészetét. Jellegzetes magyar pásztorételek: a gulyásleves, a lebbencs, a tarhonya, a paprikás és az öhöm, de a juhászok készítették a juhtúrót, juhsajtot és az ordát is. Híres a hortobágyi pusztaság madárvilága is, s itt található olyan szigorúan védett állatfajok költő- és fészkelőhelye, mint a túzok, a daru és a sziki pacsirta. A Kiskunsági Nemzeti Parkot több, egymástól külön álló területen alakították ki, s ennek része a már említett, tanyavilágáról és mozgó homokbuckáiról nevezetes Bugac, az őshonos háziállatairól ismert Apajpuszta, a vízi világáról és fáiról híres lakiteleki Tős-erdő és a madárrezervátummá vált izsáki és Fülöpszállás környéki szikes tavak világa. Nemrégiben létesítették a Körös—Maros Nemzeti Parkot, amelyet ugyancsak több, mozaikszerűen elkülönülő területen hoztak létre. Ezek közé tartozik a Hármas-Köröst 100 km hosszan kísérő ártéri erdősáv, a dévaványai túzokrezervátum, a biharugrai halastavak gazdag madárvilágnak otthont adó környéke s a mágorpusztai régészeti lelőhely. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark a magyarság legnagyobb szabadtéri történelmi emlékhelye, amelyet a magyar honfoglalás ezredik évfordulója (millenniuma) alkalmából 1896-ban, az Árpád-szobor fölállításával kezdtek építeni elődeink. Anonymus szerint itt volt a törzsek első országos gyűlésének színhelye, ahol a honfoglaló magyar törzsek vezetői „szert ültek”, döntöttek a hatalomgyakorlás ügyeiben, fölosztották egymás között a törzsek szálláshelyeit, és meghozták az ország törvényeit. A történelmi emlékpark kiépítése az 1970-es évektől vett új lendületet, amikor a szegedi régészek a Szer nemzetség ezeréves monostorának maradványait megtalálták az Árpád-szobor közelében.

E háromhajós, bazilikás elrendezésű, gyönyörű templomrom környékén hamarosan egy szabadtéri múzeumot létesítettek, ahol a régi századok jellegzetes falusi és mezővárosi épületei (szatócsbolt, posta, iskola, kovácsműhely, pékműhely, polgári és paraszti lakóházak stb.) és korabeli eszközei kaptak helyet. A jurtákra emlékeztető épületegyüttes az Erdők Temploma, amelynek része a világban szétszórtan élő magyarok életét bemutató Világmagyarság Hajléka, amelyet a Magyarok Világszövetsége 1996-ban a honfoglalás 1100. évfordulójára, Csete György építész jóvoltából készíttetett el. Ekkorra már megnyitották a nagyközönség előtt a történelmi emlékpark legnagyobb látványosságát, A magyarok bejövetele c. Feszty-körképet. Ez a 15 méter magas, 120 méter hosszú, 38 méter átmérőjű körpanorámás festmény a honfoglalást ábrázolja. A hatalmas művet Feszty Árpád és alkotócsoportja a 19. század végén négy évig készítette. 1894. május közepén a Városligetben e célra épült körcsarnokban mutatták be az ámuló-ünneplő közönségnek. 1898-ban a londoni világkiállításon is megcsodálták. A második világháború alatt azonban épületét bombatalálat érte, s a festmény is évtizedekre eltűnt, majd lengyel restaurátorok gondos munkájával 1995 augusztusától Ópusztaszeren éledt újjá. A magyarok bejövetele talán a leghatásosabb magyar alkotás, amelyben a néző szinte részesévé válik azoknak az óráknak, amikor honfoglaló elődeink seregei — a fehér lován ülő Árpád fejedelemmel és vezértársaival az élen — átvonulnak a Vereckei-hágón, hatalmas szekérsorokkal, asszonyaikkal és gyermekeikkel. Látjuk a meghódított népek szétdúlt földvárait, földbe vájt házait, leégett, füstölgő templomait, s látjuk a pogány magyarok oltárát, ahol a harcosok a birtokbavétel jelképeként áldomást isznak, a táltos pedig fehér lovat készül áldozni a Hadúrnak. Látjuk a honfoglalás számos más jelenetét. Látjuk és érzékeljük a táj varázsát: északon a Kárpátok havasai fehérlenek, nyugaton a Latorca folyó kanyarog, keleten erdős halmok zöldellenek, délen pedig a munkácsi hegy mögött a nagy, termékeny rónaság mosolyog. Még az égbolt is olyan magyaros: északon borús, délen derűs. E körképet legalább egyszer minden magyarnak látnia kellene!

A Magyarországnál alig nagyobb sziget 75%-át kitevő, 600-800 méter tengerszint feletti magasságú Izlandi-felföld nagy része terméketlen és — néhány kutatóállomás személyzetén kívül — gyakorlatilag lakatlan terület: sivatag, lávamező vagy belföldi jégtakaró. A turisztikai központok és menedékházak is csak július-augusztus hónapokban működnek, illetve nyitják meg kapuikat, de ezeket akkor is kizárólag négykerék-meghajtású terepjárókkal vagy speciális buszokkal lehet megközelíteni. Így, az idelátogatók csak az út menti területeket ismerhetik meg, a járművekkel elérhetetlen távolabbi, belső részek rejtve maradnak előttük. Ezt felismerve fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy gyalogosan járjuk be Izland belső, ismeretlen, alig feltárt területeit. Vonzott minket a Felföld vadsága, kietlensége és érintetlen szépsége. Öttagú csapatunk célja: kelet-nyugati irányban gyalogosan átszelni a szigetet, tanulmányozni, dokumentálni a jégperemi területeken, valamint a vulkánizmus és a belföldi jégtakarók találkozásánál kialakult formákat, és gyűjteni néhány újabb bizonyítékot a jég vissza­húzódásáról. Az előkészületek több mint egy évet vettek igénybe.

Ezek során kidolgoztuk a részletes útitervet, felvettük a kapcsolatot Izland országos turistaegyesületével, a FERÐAFÉLAG ÍSLANDS-szel, és nagy figyelmet fordítottunk a szellemi, fizikai és a lelki felkészülésre is. AZ ELSŐ NAPOK Izland-ra érkezésünk után két napot a fővárosban, Reykjavík-ban töltöttünk, hogy az előreláthatólag 30-40 napig tartó gyalogúthoz szükséges élelmiszercsomagokat összeállítsuk és eljuttassuk az előre kijelölt menedékházakhoz. Ezután nyolc napos autóúttal értük el gyalogos utunk kiindulási helyét, a keleti parton fekvő Egilsstadír-t. E napok sem voltak azonban haszontalanok, útközben meg­látogattuk és megörökítettük a déli és a keleti part nevezetességeit, látvá­nyossságait. A Reykjavík-tól mintegy 100 km-re keletre található Bitra-tanyá-n megtekintettük az odaérkezésünk előtt három héttel lezajlott földrengés epicentrumát. A rengés több száz méter hosszú, 1-2 méter széles és sokszor 10 méter mélységet is meghaladó, több párhuzamos vonulatból álló hasadékrendszert hagyott hátra. A történeti feljegyzések szerint mintegy százévenként, egy-egy nagyobb erejű földrengéssorozat rázza meg a sziget déli részét. Mivel a legutolsó rengéssorozat óta nagyjából éppen ennyi idő telt el, mind a Hekla 2000 februári kitörését, mind pedig e földmozgást egy újabb erős rengéssorozat bevezetőjének tekintik az izlandi szakemberek. Bár a szigeten töltött 50 nap alatt egyszer sem éreztünk földrengést, ez korántsem jelenti azt, hogy a talaj mindig szilárd volt a talpunk alatt... (BAKANCS)PUSZTÍTÓ LÁVAÁRAK A Felföld sok ember szemében egy holdbéli táj csupán, viszont sokakat megigéznek a tűz és a jég találkozásából kialakult formák. A vulkáni jelenségek itt mind a jég belsejében, mind azon kívül, sőt akár a kettő határán is előfordulhatnak. A Felföld-ön jártunkban mindhárom típusra szép példákat találtunk.

A jégmentes területek hasadékvulkanizmusának egyik iskolapéldája a Krafla tűzhányó. E vulkán legaktívabb időszakát 1975-tól 1985-ig élte, így utunk során itt láthattuk a legfiatalabb lávafolyásokat. Hosszú sorban, gőzölgő kúpok sora jelezte az 1984-es kitörés nyomait. A Krafla nyugodtan, mégis félelmetesen gőzölgő, kráterekkel tűzdelt több száz méteres vonala minden elképzelésünket felülmúlta. A látvány a tervezettnél jóval hosszabb maradásra ösztökélt. A lávamező változatos formákban megmerevedett, kihűlt lávaalakzatai láttán azt sem volt nehéz elképzelni, amint a hosszú hasadékokon keresztül szökőkútszerűen felszínre ömlő forró kőzetolvadék valóságos "tűzfalat" létrehozva beborította a tájat. Ahol a "szelíd" vulkanizmus egy helyre vagy csak egy rövidebb hasadékra összpontosul, ott a felnyomuló és nagy távolságokig eljutó bazaltlávaárak pajzsvulkánokat hoznak létre. A Felföld pajzs­vulkánjai szabályosak, szimmetrikusak és valóban pajzs alakúak, csúcsukon egy nagyjából kör alakú kalderával. Expedíciónk során több kisebb-nagyobb pajzsvulkánt láttunk, közülük az Európában legnagyobbnak számító Trölladyngjá-val közelebbről is meg­ismerkedtünk. Kiváncsiak voltunk a térképünkön csak kis körrel jelölt kitörési központjára, ezért hátizsák nélküli kitérőt tettünk. A hegy felé hosszú kilométereken át monumentális lávafelnyomulásokkal tűzdelt, felrepedezett láva­folyásokon haladtunk. Az emelkedő alig észreve­hetően kezdődött el, de egyre határozottabbá vált. Felkapaszkodtunk az 1200 méter átmérőjű, állandó firnnel kitöltött kalderáig, miközben a vulkáni képzőművészet lávafonatos remekműveiben gyönyör­ködhettünk. A Trölladyngja tetején kitűztük a magyar zászlót — és életünkben először — nyáron építettünk hóembert... A Felföld-ön tábla- és tanúhegyek sora jelzi, hogy Izland földtörténeti közelmúltjában jég alatti vulkánkitörések is gyakran lejátszódtak. Ezek legszebb "tanújá" az izlandi hegyek királynője, a Herdubreid. Majdnem függőleges oldalai a hegyet valaha körülölelő jég szorításában jöttek létre, viszonylagos magassága pedig az egykori jég vastagságára utal. A Herdubreid látványa uralja a Felföld-et. Keletkezésének idején környezete igen hasonlíthatott a Vatnajökull jégmezője alatt ma működő, napjainkban is igen aktív Grímsvötn térségére. A Felföld kiterjedt, sokfelé hegyeket alkotó párnaláva-tömegei egyértelműen jelzik az egykor jóval nagyobb területen hatékony, jégmező alatti vulkanizmust.

A Langjökull oldalában egy különös pajzsvulkánt figyelhettünk meg, amely egyfajta átmenetnek tekinthető a Herdubreid-féle vulkáni hegyek és a kifejlett pajzsvulkánok között. E tulajdonképpen csorba pajzsvulkán egyik fele még a jég alatt van, másik felét pedig 2-300 méter mély szakadékok határolják, jelezve, hogy az egykori vastag jégperem itt duzzasztotta fel az őt ostromló lávafolyásokat. Izland területének 90%-át egymásra települt lávafolyások alkotják. Ebből következik, hogy gyalogutunk legnagyobb részét különböző lávafelszíneken kellett megtennünk. Azonos klímájú területen a lávafolyások viszonylagos korára a rajtuk megtelepült zuzmók mennyiségéből és a mohaszőnyeg vastagságából következ­tethetünk. Az idősebb lávaárak felszínén már gyakran bokáig süppedő moha nehezítette a járást. A csupasz, friss lávaárak közül legkönnyebben a kötélfonatszerű — a Hawaii-szigetek-ről szármázó néven pahoehoe típusú — lávafolyásokon haladtunk. Az előbbiekkel ellentétben a — polinéz eredetű kifejezéssel aa-lávaként emlegetett — lávamezők szinte teljesen járhatatlan, összetöredezett és egymásra torlódott rögös, éles, szúrós felszínén az átkelés a mintegy 30 kg-os hátizsákkal igen veszélyes művelet. Az esetleges egyensúlyvesztés — amire itt nagy esély van — igen komoly sérüléseket okozhat. Szerencsére mi megúsztuk sérülések nélkül, e lávamezők viszont annál inkább megviselték bakancsainkat. A legnagyobb kiterjedésű lávamezők hígan folyós, nagy távolságra eljutó, pahoehoe lávafolyásokból állnak, amelyeken a különböző méretű beszakadások kisebb-nagyobb lávabarlangokat tárnak fel. A Surtshellír-lávabarlang — ahová utunk vége felé jutottunk el — több, mint 3000 méter hosszú és helyenként 20-30 méterre is kiszélesedő üregrendszerének omladozó mennyezetét helyenként csodálatosan színezett lávacseppkövek díszítik. A Felföld talán legkülönlegesebb és legfeltűnőbb vulkáni képződménye még gyalogtúránk első harmadában várt ránk. Ez a Dyngjufjöll-hegység közepén elhelyezkedő Askja hármas kalderája. Az Askja működését hasadékokból kiáramló nagyméretű láva­folyások és erősen robbanásos kitörések váltakozása jellemzi. Összetett kalderája szakaszos süllyedések, illetve robbanások sorozatával keletkezett. Kitöréseit 1875-től jegyzik. Ekkor jött létre a régi kalderában az Öskjuvatn-kalderató, majd ötven évvel később a benne található kis sziget.

Az Askja kalderájának peremére érve szinte valószerűtlen látványként tárult fel előttünk ebben az élénk színeket néha ugyancsak nélkülöző világban a kalderabelső erős barnásvörös színe és a hatalmas víztömeg szemet kápráztató kéksége. Az Öskjuvatn szomszédságában képződött kis krátert egy kisebb kitörés hozta létre. E Víti-nek (= pokol) nevezett képződmény forró tavában volt alkalmunk — gyalogtúránk során először — meleg vízben megfürödni. Az Askja robbanásos kitörései során hatalmas területet fedett be horzsakővel, amely a környező tagolt felszínű lávamezőket egyen­letessé töltötte fel. Az ilyen horzsakőmezők sok üreget rejtenek magukban, amelyek vékony boltozata gyakran szakadt be alattunk, a boka- vagy térdficam rémével fenyegetve. Az 1875. évi kitörés az akkor éppen vastag hótakaróval fedett hegyoldalakat is horzsakővel borította be, és ezek alatt ma is megtalálható az akkori — de mára már firnesedett csonthóvá keményedett — hó. A csonthó belsejében haladó vízfolyások üregeket olvasztottak maguknak, amelyek idővel felharapóztak egészen a fedő horzsakőrétegig, így az gyakorta beleomlik az üregbe. Közel merészkedve egy-egy beszakadáshoz, jól láthattuk a kb. egy méteres horzsakőtakaró alatt a firn üstszerű olvadásformáit. Az utóvulkáni folyamatok — mivel a völgyekben felhalmozódó firn­tömböket a lefolyó forró vizek és kigőzölgések sajtszerűen átlyuggatták — sokfelé csodálatos, meghökkentő firnbarlangokat hoztak létre. Természetesen nem mondhattunk le arról az izgalmas, de nem veszélytelen kalandról, hogy bepillantsunk egy-egy firnbarlang belsejébe. Az üregekben a leszakadt jégdarabok, a víz állandó csorgása a barlangok folyamatos növekedését mutatják. JÉG HÁTÁN — JÉG PEREMÉN A szigetet keresztezve átkeltünk Izland és egyben Európa három legnagyobb belföldi jégtakaróján, jökull-ján, köztük a Snaefell és Kverkfjöll közti Brúrarjökull-on és Hofsjökull-on elsőként megtalálva az átvezető utat: A jégtakarók közvetlen előterének vizsgálata során expedíciónk számos bizonyítékot talált a jégmezők napjainkban is lejátszódó visszahúzódására. Ezt elsősorban a hátrahagyott párhuzamos moréna-vonulatok jelzik, amelyek főként a Hofsjökull-nál és a Langjökull-nál szembetűnőek. Ez utóbbi előterében a ritrnikusan ismétlődő, fél-egy méter magasságú halmok egymástól 2-3 méter távolságra helyezkednek el, amelyek valószínűleg az évenkénti visszahúzódás mértékét jelzik. A Vatnajökull északi részén pedig az összefüggő jégtakarótól akár 1-2 kilométernyi távolságra is gyakran a jégmező maradványaival, lapos jégtömbökkel találkoztunk, amelyeket csak a rajtuk felhalmozódott moréna véd meg az elolvadástól. Az Izland területének körülbelül 10-12%-át kitevő belföldi jégtakarók méreteihez viszonyítva ez a visszahúzódás mégis elenyésző. A jökullok több száz méteres vastagságukkal — a Vatnajökull a 700 métert, néhol akár az 1000 métert is eléri — manapság is tekintélyes jégtömeget képviselnek.

A jégmezők azonban kiterje­désükhöz képest sokkal nagyobb területre fejtik ki a hatásukat: a sziget belső részén ugyanis száraz, sivatagos klímát teremtenek. A kb. 8500 km2-nyi Vatnajökull eleve útját állja az Észak-atlanti-tengeráramlás felől érkező páradús légtömegeknek, másrészt a zord, hideg jégtömeg fölött kialakuló magas légnyomás igen erős anticiklont hoz létre, amely olykor látványosan mutatkozik meg a "felhős ég - derült ég" éles határvonalában. E jelenséget tapasztalhattuk meg a jégtakarók peremén állva az állandóan lefelé fújó hideg szelekben, amelyek nem ritkán orkán erejű szélvihart okozva söpörtek végig a tájon. A Hofsjökull-on magunk is tanúi lehettünk egy ilyen légköri jelenségnek. A jégmező felett annyira erős volt a leszálló légáramlás, hogy köralakban teljesen derült volt az ég, a jégmező környéki területeket azonban beboritotta a jéghatár feletti erős turbulens áramlások keltette felhőzet. Ez az igen erős légnyomáskülönbség kb. 100-120 km/óra sebességű viharos szelet okozott. Hágóvas használata nélkül egyszerűen lefújt volna minket az iszonyatos szélvihar! Vándorutunk során ezek voltak a leginkább ismeretlen és bejáratlan szakaszok, amelyek még az izlandiak szemében is "fehér foltoknak" számítottak, hiszen ezeket a területeket csak repülőgépről ismerik. Így használható információkkal sem tudtak szolgálni. A menedékházakban útiterveink megvaló­síthatóságát firtató kérdéseinkre rendre ugyanazokat a válaszokat kaptuk: "talán igen, talán nem...", "nem hallottam semmit arról a vidékről", "teljesen lehetetlen". Az izlandi mentőszolgálat elindulásunk előtt értésünkre adta, hogy nem tudnak rajtunk segíteni, ha bajba kerülünk: csak akkor indulnak a keresésünkre, ha megadott időn belül nem érünk Reykjavík-ba.

Ez biztonságérzetünket mégsem csökkentette, ugyanis e távoli vidékek oly elhagyatottak, hogy még a mentőtelefonoknak sincs térereje... A jégmezők elérése is igen küzdelmes vállalkozásnak bizonyult. A jég alól számtalan gleccserpatak és gleccserfolyó lép ki, amelyek közül néhány — a hidrosztatikai nyomás hatására — hatalmas szökőkúthoz hasonlóan zubog elő. A kilépő vízfolyások egyik csoportja kiterjedt térséget beborítva, szerteágazóan folyik tovább, néhány centimétertől 1-2 méteres mélységig terjedő medrekben. Ezek a folyók hordalékukat szétterítve állandóan változtatják medrüket, így sokszor különböző magasságú kavicsteraszokon, elhagyott folyómedreken, kiszáradt, poros olvadékvíz-síkságokon kellett átvágnunk. E folyókon néha sikerült megtalálni a gázlót és — vegyvédelmi gumiruhánkban — átkelni az egymást követő folyóágakon. De nem mindig jártunk sikerrel, ugyanis e vízfolyások gyakran kiszámíthatatlanok: zavaros vizük miatt nem lehet látni a medret, s lehetetlen felmérni mélységüket és sebességüket. Sokszor az átkelés közben derült ki, hogy egy-egy folyó veszélyesebb, mint gondoltuk. Nem egyszer vissza kellett fordulnunk, mert nem akartuk megkockáztatni, hogy az 1-2 fokos, erősen hullámzó víz ledöntsön lábunkról és elsodorjon minket. A veszélyt néha a víz által szállított jégtömbök is fokozták. A kilépő folyók másik fajtája összeszűkülő mély szurdokokban tombol. Ezeket lehetetlen keresztezni. Ilyen akadályok előtt egyetlen választási adódott: addig kellett felfelé haladnunk a folyó mentén, amíg találtunk egy átjárót. Nem ritkán egészen a forrásig kényszerültünk elgyalogolni... A közvetlen jégperemi térség — ahol már a jég és a víz az úr — akár 2-3 km széles is lehet. A morénamezőkön való átvergődés — a nehéz hátizsákkal — rendkívüli összpontosítást, egyensúlyérzéket követelt. A jég látható határa még korántsem jelenti a jégmező végét. Ezt bizonyította, hogy a moréna berogyásainál, beszakadásainál, vagy a halmok alól előbukkanó vízfolyásoknál látható volt a tiszta jég is.

A jég felé közeledve egyre vizenyősebbé, iszaposabbá, ingová­nyosabbá vált lábunk alatt a "talaj". Igen nehéz volt megkülönböztetni a szilárd felszínt a süppedős iszaptól, még nagyobb kövekre állva is elsüllyedhetett az ember. Valamikor a megfontolt, bottal való "szurkálásos" módszer, valamikor pedig a határozott, gyors futás volt a legcélszerűbb megoldás. Egy-egy ilyen szakasz után ugyancsak megkönnyebbülést jelentett a szilárd jégen állni. A jégen való közlekedéshez — egy bizonyos meredekségig — nem volt szükség hágóvasra, hiszen az olvadó felszín rücskös és finom morénától szennyezett. Az előrejutás a morénavidékekhez képest gyors és egyszerű volt: óránként átlagosan 3-4 km-t tettünk meg. Néhol azonban az óraüvegszerűen hajlott jégtakaróknak nemcsak a belső részeit, hanem már peremét is hasadékok szabdalták. Terveink szerint a Hofsjökull-t is átszeltük volna, de a kiterjedt, sakktáblaszerűen széttöredezett jég megakadályozta, hogy beljebb hatoljunk. A jég tagolt felszíne a sütés közben szétnyíló bekockázott szalonnához hasonlítható — persze itt más erők működnek közre. A kitejedt repedéshálózatok és hasadékrendszerek a jég alatt lévő domborzati egyenletlenségek és a jég mogása miatt fellépő nyomóerők, nyíró- és húzófeszültségek eredményeként alakulnak ki. A repedések és hasadékok mérete a hajszálrepedésektől a gigantikus, feneketlen málységgel tátongó nyílásokig terjed. A hasadékok a jégmezők felsőbb régióiban a legveszélyesebbek, ott ugyanis elfedi őket a hótakaró. Az így kialakult hóhidakon csak megfelelő körültekintéssel, egymást kötéllel biztosítva keltünk át. A haladást szoksor az is nehezítette, hogy a felszíni olvadékvizek nagyobb patakká duzzadva, mélyen bevágódva meandereznek elfelé. Legtöbbjük nem éri el a jég szélét, hanem víznyelőkben tűnik el, majd gleccserfolyók formájában bukkan elő. E víznyelők átmérője akár 10 méter is lehet, mélységüket pedig vsak becsülni tudtuk. Csupán a mélyből felszűrűdő zúgások sejtették, milyen kiterjedt áramlási rendszerek rejtőznek a jég belsejében. A jégfelszínen különböző méretű és néha mesébe illő alakzatokkal találkoztunk. A jégtakarók jellegzetes és érdekes formái az úgynevezett fagykúpok: néhány centiméternyi vastagságú finom hordalékkal borított jégkitüremkedések. Ha a jégen valahol hordalék halmozódik fel, az alatta lévő jeget megvédi az elolvadástól, így az szép lassan olvadozó környezete fölé magasodik.

E fagykúpok néha oly sűrűn helyezkednek el, hogy közöttük bakancsunk is éppen csak elfért. Egy-egy kiemelkedő fagykúp támpontot adott a jégmezőn való tájékozódáshoz is. Tapasztalataink szerint azonban igen nehéz a távolságokat és a méreteket megbecsülni. Ugyanis a jégmezőn található formák nagyon hasonlóak a legkülönbözőbb — a pár centiméterestől akár a több 10 méteres nagyságrendig terjedő — mérettartományokban. A kalandokban bővelkedő 37 napos gyalogutunk, a megpróbál­tatások, a megpróbáltatások, éhezések és kisebb sérülések ellenére jó hangulatban telt el. Ezt nem befolyásolta az sem, hogy öten egy háromszemélyes sátorban aludtunk, sőt... A 750 kilométeres úton összes felszerelésünket és élelmiszerünket a hátunkon vittük, így hátizsákunk 25-30 kilót nyomott. Az ismeretlen, nehéz terep, a hátunkon lévő súly és a változékony, néha bizony meglehetőst szélsőséges izlandi időjárás nemcsak fizikai álló­képességünket, hanem lelkierőnket is próbára tette. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) mindannyian visszavágyunk...

a Ngami medencéjétől, a Kunene és Zámbézi torkolatától D-re az Agulhas-fokig terjedő, 1200 m. átlagos magasságu felföld, amely nagyobbára meredek hegylépcsőkben ereszkedik le a tengerparti keskenyebb-szélesebb sikságra. A D.-i meredek és hegyekkel (Babylons Tower 1028 m.) megrakott part felől a külső Karoo-terrasz, amely a Winterhoek (2085 m.), a Drakensteene-hegyek és a Zonderend-, Swellendam-, Lange-, Karadouw-stb. hegyekből áll, és a Brookboschban (1524 m.) kulminál, azután a belső Karroterrasz, amelyet a Konde Bokkeveld, Witte Berge, Kleene és Groote Zwarte-, Konga stb. hegyek alkotnak, visz föl a Karroo-fensikra (l. o.).

A Karrooról egy ujabb meredek fal a Roggeweld-, Nieuweld-, Winter-, Koudveld-hegyek, amelyek a Kompass-hegyben (2591 m.) érik el legnagyobb magasságukat, visznek föl a tulajdonképeni felföldre. Mindezen terraszokat nagyobbára lapos tetejü táblaszerü szaggatott hegyek alkotják; köztük szélesebb völgyek nincsenek, csak szük hegyszakadékok (Kloof-ok). A D. felföld maga hullámos sikság, amely Ny és É-felé lejtőződik, a felület változatosságát viszonylag alacsony hegyek és dombláncok, továbbá mély és széles vizmosások mozdítják elő. Középső részeit Kalaharinak (l. o.) hivják. Az egész felföld vizben igen szegény; legnagyobb folyói az Atlanti-oceánba torkoló Oranje (l. o.) és az Indiai tengerbe szakadó Limpopo (l. o.) és ezeknek mellékvizei, amelyek azonban részint sellőiknél, részint vizben való szegénységüknél fogva a hajózásra nézve jelentőségnélküliek.

Az éghajlat egészséges és igen száraz. (Növény- és állatvilágát l. I. köt. 131 és 132. lap). D-i részein a benszülöttek, a hottentották és busmannok, mig nagyobb É-i részén a különböző bántu néptörzsek (becsuánák, namák, zulu ovehererok stb.) laknak. Rajta a következő országok vannak: a Fokföld (Capecolony), Natal, Kaffraria angol gyarmatok, A Délafrikai köztársaság, vagyis Transzvál, az Oranje-köztársaság, Német-Délnyugat-Afrika német gyarmat. Belsejében nagyobbára angol protektorátus alatt álló benszülött fejedelmek uralkodnak; végül a Zámbézi torkolatának környéke portugál birtok. L. Afrika.

Debrecen Az ország második legnagyobb városa. Jelképes épülete a református Debreceni Nagytemplom, de neves még a Református Kollégium is sok híres diákja miatt. Az Aranybika Szálló Magyarország legrégebb óta működő hotelje. További nevezetes épületei a klasszicista Városháza, a református Kistemplom, a Veres-templom, a Zsinagóga, a görög katolikus templom, a Kossuth Lajos Tudományegyetem, Közép-Európa legnagyobb szélmalma s az Állatkert. Hajdúböszörmény Magyarország ősi települései közé tartozik, melynek fennmaradt korai településszerkezete.

Fontos látnivalói a református templom, a Hajdúsági Múzeum, a Szabadtéri Múzeum. Monostorpályi A község legjellemzőbb műemlék jellegű épülete, a három építményből álló, több emeletes gabonatárolónak használt un. „tubus” magtár. Az egyedi műemlék együttest alkotó három terményszárító 1826-ban épült. Ezek az épületek szerves részei voltak az uradalmi udvarnak. Az önkormányzat 1992-ben megvásárolta az épületegyüttest és az Országos Műemléki Hivatallal közösen felújította. Nyíracsád A Debrecentől 35-km-re található település már a honfoglalás előtt is lakott volt. Főterén magasodik a megye legősibb, Árpád-kori temploma. A XIII. századi templom mellett haranglábat láthatunk. Érdekes látnivalót jelent Nagykerekiben a Bocskai-vár, Püspökladányban a Szent Ágota híd, valamint a megyeszerte megtalálható kunhalmok és Árpád-kori templomromok (Herpály, Zelemér, Gut). Nevezetességek Jász-Nagykun-Szolnok megye településein Jászberény A Duna-Tisza közének északi részén, a Zagyva folyó két partján terül el, Budapesttől 79 km-re keletre. Több száz esztendeig a XIII. században idevándorolt jászok népcsoportjának központja volt. A Szűz Mária-templom tornyát a szent korona mása díszíti. Érdemes látogatást tenni a Jász Múzeumba is, ahol „Lehel kürtje” látható. Az Állatkertben nem csak egzotikus de hazai állatok is megtekinthetők.

Mezőtúr Már a középkorban ismert volt fazekasságáról és élénk vásárairól. Erre utal a Túri Fazekasmúzeum és a Badár Balázs Fazekasház. Szolnok A Tisza és a Zagyva találkozási pontjában elterülő város főbb emlékei a Városháza, az Evangélikus templom, a Szigligeti Színház. A Szolnoki Gyógyfürdőben a reumatikus és nőgyógyászati problémákkal küzdők találhatnak kezelésre. Érdemes sétát tenni a Tisza partján vagy ellátogatni a Szolnoki Művésztelepre (1902), a Damjanich Múzeumba vagy a Szolnoki Galériába, a barokk ferences templomba, a Milléri szivattyútelepre és a Magyar Repüléstörténeti Múzeumba. Túrkeve A helység nevét a Finta – testvérek tették világhírűvé, műveiket a Finta Múzeum ismerteti meg a közönséggel. A településen 2000 m-ről tör fel a kén- és jódtartalmú termálvíz. Nevezetességek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településein Csaroda A Beregi-síkság-on, Nyíregyházától 73 km, Vásárosnaménytól 12 km távolságra fekvő település. Értékes temploma már 700 esztendeje áll, falait 1640-ben fehér színűre festették és virágmintákkal díszítették. Kisvárda Leghíresebb nevezetessége a 15. században emelt vár reneszánsz árkádjaival. Az épület történetét a Rétközi Múzeum anyaga dolgozza fel. Máriapócs Híres zarándokhely Nyíregyházától kb. 30 km-re DK-re. A Könnyező Madonna kegyhelye, nemzeti kegyhely és búcsújáróhely. Görög – katolikus bazilikája könnyező Madonna-képe miatt vált ismertté. 1756-ban II.Pius pápa emelte basilica minor rangra. 1991-ben II. János Pál pápa is felkereste. Nádudvar A Hortobágy közelében fekvő település már 200 éve a fazekas mesterek otthona. Növényi ornamentika és a geometriai formák nyernek hangsúlyt a helyi fazekas művészetben, jellegzetes a fekete kerámia. Mindezt a Fazekasműhelyben csodálhatják meg a vendégek. Felkereshető a 2006-ban felújított népi kismesterségek szakiskolájának épülete, ahol gyakorlatban tekinthető meg a fazekas-, kéziszövő-, fafaragó,- kosárfonó-, hímző munka folyamata. Nyírbátor Szabolcs-Szatmár-Bereg DK-i részén, a Nyírségben fekvő kisváros. Mátészalka 20 km-re, Máriapócs 11 km-nyire található. Legfőbb látványossága a Johannes Paul által épített Szent György-templom, gótikus mestermunka a XV. századból külön magasodó harangtoronnyal. A katolikus Minoritatemplom barokk stílusban épült. A Báthory Múzeum a nemesi családok életébe enged bepillantást. Nyíregyháza Megyeszékhely.

A várostól 4 km-re fekszik a neves Sóstófürdő, hol a fürdőkultúra immár 300 éves múltra tekint vissza. Érdemes megtekinteni az Állatkertet, mely a 2. legnagyobb az országban. Figyelemre méltó a 7,5 ha fekvő Múzeumfalu. Látnivalók még: Városháza, Megyeháza, Nyírvíz-palota, görög katolikus püspöki palota, Kállay Gyűjtemény, Jósa András Múzeum. Szatmárcseke Temetője egyedülálló Európában 600 csónakformájú sírjával. Itt nyugszik Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője. A Kulturházban a Kölcsey-emlékszobában ismerkedhetünk meg életével, személyiségével és alkotásaival. Tákos A Bereg szívében, Nyíregyházától északkeletre 63 km-re található. Református temploma a „Mezítlábos Notre-Dame" elnevezést kapta, a népi építészet gyöngye 1766-ból. A környék legszebb műemlékének is tartják, ún. népi barokk stílusban épült, tetejét zsindellyel fedték, földje döngölt agyag. Különleges faragott és festett berendezése és festett kazettás mennyezete (Asztalos Lándor Ferenc munkája). A fatorony külön áll, de a templommal egyidőben keletkezett. Tiszadob Itt kezdték meg a Tisza szabályozást 150 évvel ezelőtt Széchenyi István kezdeményezésére. Ennek emlékére emlékművet állítottak. Az Andrássy kastély (1860) eklektikus stílusban épült, mesekastélyokat juttat látogatói eszébe, parkjának labirintusa a maga nemében egyedülálló az országban. Túristvándi Az Erdőháton, a Túr-folyó mellett fekszik a Kölcse, Szatmárcseke, Tiszakóród, és Kömörő által határolt Tiszahát területén. XVIII. századi vízimalma még ma is működik, ipartörténeti szempontból jelentős építmény. Népi stílusban épült, alulcsapós, három hajtókerekes épület, tetején fazsindellyel. Szabadtéri Néprajzi Múzeumában megtekinthető a helység 500 esztendős gótikus református temploma.

Felső-Magyarország a középkorban a német telepesek egyik célpontja, a Magyar Királyság legfejlettebb területe lett; városa, bányavidékei nemzetközi jelentőségű szerepet vívtak ki. E maradék Magyarország a mohácsi csatavesztést követően a török elől menekülő magyar népesség menedéke lett, ahová tömegével húzódtak föl délről. A reformáció hullámai ekkoriban érték el hazánkat, s a magyarság nagyobb hányada a kálvini irányzatot támogatta, a németek és a szlovákok zöme pedig a lutheránus vallást követte. A katolikus megújulás központjává az esztergomi érseknek átmeneti otthont adó Nagyszombat városa vált, ahol Pázmány Péter 1635-ben megalapította a török kiűzése után Budára települt, ma Budapesten működő tudományegyetemet. Buda török kézre kerülése után a Magyar Királyság fővárosa, országgyűlési és koronázási székhelye Pozsony lett, amelynek kedvező földrajzi helye, dunai kikötője és erős vára biztonságos gazdasági, kulturális fejlődést tett lehetővé. Ez a város az ország nyugati kapuja, Buda után a második — majd egy ideig az első — kultúrközpontja volt az országnak évszázadokon át. A magyar főurak a 16. századtól a Bécshez közeli fővárosba tették át székhelyeiket, s itt építették föl téli palotáikat.

Az utolsó rendi országgyűlést is itt tartották 1847—48-ban. Pozsony ma Bratislava néven Szlovákia fővárosa, politikai, gazdasági és kulturális központja, ahol rengeteg magyar emlékhelyet, régi magyar épületet találunk. E városban született ; Batthyány Lajos, 1848 vértanú miniszterelnöke; a tudós „varázsló”, Kempelen Farkas; Keleti Károly, a magyar statisztika atyja; Brunswick Teréz , az első hazai óvoda megalapítója; Zsigmondy Richárd Nobel-díjas kémikus, Fadrusz János szobrász, Lóczy Lajos földrajztudós, geológus, Szinnyei József könyvész-nyelvész és Dohnányi Ernő zeneszerző. A Felföld nyugati felén, a Csallóköztől északra találjuk a vegyes (szlovák, magyar) népességű Mátyusföldet, amely a történeti Pozsony, Komárom és Esztergom megyék Dunától északra eső területeit és a Vág folyó völgyét foglalja magában. A Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Érsekújvár és Komárom városok által közrefogott bortermő vidéken olyan jeles mezővárosokat találunk, mint a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert szülőhelye, Szenc, a táncairól nevezetes Galánta, a magyar gimnáziumáról ismert Vágsellye; csillagvizsgálójáról híres Ógyalla, viseletéről Bátorkeszi, Kéménd, hídjáról Párkány. E tájon ringott egykor bölcsője Szent Mórnak, Prohászka Ottokárnak, a nemzetnevelő papnak, Jókai Mórnak, a magyar romantika legnagyobb írójának és Kassák Lajosnak a 20. század avantgárd alkotójának.

A Felvidék nyugati része a szülőföldje gróf Benyovszky Móricnak, a 18. század hírhedett kalandorának, Madagaszkár királyának, Bercsényi Miklósnak, Rákóczi hű vezérének és Baross Gábornak, a vas(útépítő)miniszternek. E táj négy zeneszerzőt adott nekünk: Bihari Jánost, Lavotta Jánost, Mosonyi Mihályt és az operett nagymesterét, Lehár Ferencet. Innen való Mednyánszky László festőművész és Stróbl Alajos szobrász. A csehszlovákiai magyarok kiemelkedő vezetője, mártírja gróf Esterházy János (1901-1957) Nyitraújlakon született. A Mátyusföldtől keletre fekszik az állattenyésztéséről, jó gazdáiról és középkori műemlékeiről híres Léva városa. A Palócföldön fekvő Garam mente központja Balassagyarmat, melynek közelében, de már a határ túloldalán van Mikszáth Kálmán szülőfaluja, Szklabonya,tőle kissé keletre Losonc, annak közelében pedig Madách Imre, Az ember tragédiája szerzőjének szülőfaluja, Alsósztregova. A tudós polihisztor, Bél Mátyás és Herman Ottó szintén e táj gyermekei.

A Felföld hegyektől védettebb ódon városait, Besztercebányát, Lőcsét, Körmöcbányát, Bártfát, Korponát, Késmárkot, illetve épen maradt várait, Bajmóc, Árva és Krasznahorka „büszke várát” látogatva érzékelhetjük, milyen is lehetett a török hadak által föl nem dúlt középkori településeink képe, elődeink élete e tájon. A Gömör—Szepesi-érchegység nyugati szélén találjuk Zólyomot, Balassi Bálint szülővárosát és Európa első bányászati akadémiájának székhelyét, Selmecbányát. Keleti szélén találjuk a festői szépségű, dimbes-dombos Eperjest, ettől délre pedig Kassát, Kelet-Szlovákia központját, melynek katedrálisa őrzi Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc sírját. Sárospatakon született Árpád-házi Szent Erzsébet. A Felföld adta a magyar festészet 20. századi nagy alakját, Csontváry Kosztka Tivadart, a nagy folyamszabályozó Vásárhelyi Pált, Görgey Artúr tábornokot, Márai Sándor írót és sok más kiválóságunkat is. A Habsburg-uralkodók elleni szabadságharcoknak, Thököly, Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferenc kurucainak fészke e térség keleti felében volt. A 18. század végéig a magyar irodalom és kultúra központjai működtek itt, például Széphalom Kazinczy Ferenc lakóhelye, ahonnan a magyar nyelvújítást is irányította. A 17. század végétől a lakosság e tájról nagy csoportokban, folyamatosan települt vissza, illetve át a török uralom alól felszabaduló alföldi és dunántúli területekre. A 19—20. században, a jobb élet reményével a Felföldről vándoroltak ki a legtöbben Amerikába.

A Felföld kétharmad része ma Szlovákiához tartozik. Területe 49 036 km2, 5,3 millió főnyi népességének mintegy 10—12%-a magyar nemzetiségű. A magyarok zöme a határ menti félszáz kilométeres sávban főként mezőgazdaságból él. A magyar kulturális intézményrendszer főként Dél-Szlovákiában él és működik. Magyar színház csak Pozsonyban és Kassán van, Komáromban pedig magyar nyelvű magánegyetemet létesítettek néhány évvel az ezredforduló előtt. A Felföld kisebb része, az Északi-középhegység és vidéke tartozik ma Magyarországhoz. Kárpátalja néven ismert keleti sarkát a második világháború után a Szovjetunióhoz, illetve Ukrajnához csatolták. Az évszázadok során formált néprajzi tájak azonban nem ismernek határokat.

A Közép-Duna-medence nagy kiterjedésű (megközelítően 100.000 km˛ területű) síkságát régebben Nagy- vagy Magyar-Alföldnek is nevezték. Hazánkhoz tartozó északi és középső része kereken 50.000 km˛, Magyarország területének 56%-a. Határai hazánkban egyértelműek: északon az Északi-középhegység, keleten és délen az országhatár (mesterséges lehatárolás!), nyugaton a Dunántúli-dombság és a Dunántúli-középhegység veszi körül. Alföldünk nem a Dunáig tart, a Mezőföld és a Dráva-menti síkság átnyúlik a Dunántúlra. A terület túlnyomó része tökéletes síkság, a magasságbeli szintkülönbségek jelentéktelenek, ezért nagytáj formában monotonnak tűnhet, de kisebb tájegységekre bontva, kisebb területeket vizsgálva igen változatos képet mutat (pl. Fülöpházi homokbuckák és tavak területe; pár deciméteres szintkülönbség, kicsivel több nedvesség már jelentős a növény- és állatvilág szempontjából). Nem monoton síkság, hanem mozaikszerűen elhelyezkedő, más-más típusú (keletkezés, kőzetanyag, talajtípus, vízháztartás ...) és eltérő nagyságú tájak tarkasága. A peremektől enyhe, medence jellegű lejtés jellemzi a déli területek kivételével. Kialakulása főleg a folyóvizek, ill. kisebb részben a szél feltöltő munkájának köszönhető. A tszf. 100 méternél alacsonyabb területek jelenlegi és egykori árterek, többségük tökéletes síkság. A tszf. 100 méter fölé magasodó térszínek elsősorban a szél szállította lösz és a szél által áthalmozott homokterületek. Leegyszerűsítve 3+1 tájtípus különböztethető meg: árterek, löszhátak, homokhátak, peremvidékek. Az árterek - ahol az emberi tevékenység még nem szabályozott - ma is élnek. Itt a folyó az "úr", víztömege, hordaléka formálja az árteret. A lerakott agyag, homok, kavics töltögeti egyenletessé a felszínt. Növényzetét ártéri erdők - néhol igazi őserdők - jellemzik, rétekkel, kaszálókkal, mocsarakkal váltakozva. A löszhátak a jégkorszaki szálló kőzetpor felhalmozódásából maradtak fenn a magasabb térszíneken. A löszön kiváló minőségi talaj képződött. Természetes növényzete a füves puszta (sztyepp) és erdős puszta már csak nyomokban lelhető fel. Ma főleg szántóföldi területek. A homokhátak gyakran buckás felszínét a szél ereje rendezte, a folyók mozgatható hordalékát szállítva, áthalmozva. Egykor homoki tölgyesek borították felszínét, ma főleg kert- és szőlőgazdálkodás színtere. Éghajlata szárazföldi (kontinentális), kevés (500-600 mm) és egyenlőtlenül eloszló csapadék (aszály!), jelentős napi és évi hőingás, kevés felhőzet és tartós napsugárzás jellemzi. A peremvidékek a határoló nagytájak és az Alföld közötti átmeneti tájak. Többségük lealacsonyodó hegylábi felszín, a folyók hordalékkúpjából álló enyhén dimbes-dombos térség. Az Alföld fő folyója - bár a Duna is metszi, határolja - a szélsőséges vízjárású, sok hordalékot szállító Tisza. A rengeteg - többségében már levágott - kanyar a folyó középszakasz jellegét jelzi. Az Alföld talajadottságai igen változatosak; a két végletet a kiváló minőségű mezőségi talajok és az értéktelen szikesek adják. Az öntés-, réti-, homok- és barna erdőtalajok előfordulása jellemző még. Napjainkra az Alföld az ember által leginkább átalakított kultúrtájjá vált. Adottságainál fogva ma tipikus mezőgazdasági terület, bár az iparosítás helyenként erősen átformálta az egyes körzetek arculatát (pl. Paks, Martfű). Népessége a szórtan elhelyezkedő, közepes nagyságú városokban (mezővárosok) és a nagy népességű óriásfalvakban tömörül. A tanyák romantikus világa lassan-lassan fogyatkozik. A Hortobágyi- és a Kiskunsági Nemzeti Park őrzi a régi idők értékeit, emlékeit. 1.1. "Dunántúli" Alföld Mesterségen képzett középtáj, az Alföld dunántúli folytatása, ill. kezdete. 1.1.1. Mezőföld Erősen tagolt felszínű kistáj, az Alföld átmenetet képező része, magassága csak néhány ponton lépi túl a tszf. 200 métert. Felszínét a jégkorszaki lösz (Dunaújvárosnál 50 méter vastagságban borítja), ritkábban homok takarja. Északnyugati és déli része erősen feltöltődött, mára lecsapolt, mocsaras táj (Sárrét, Sárköz). 1.1.2. Drávamellék Jelenkori árteréből és újpleisztocén (jégkorszaki) folyóteraszokból álló síkság. Néprajzilag értékes tája az Ormánság. 1.2. Duna-Tisza-köze (középtáj) 1.2.1. Dunamellék Váctól Bajáig húzódik a Duna bal (keleti) partján 20-30 km-es sávban északról dél felé. Tökéletes síkság, fő formálója a Duna, helyenként néhány tektonikus kiemelkedés, ill. homokdomb élénkíti a felszínt. 1.2.1.1. Szentendrei-sziget A Visegrádi-szorosból kilépő és hirtelen lelassuló Duna hordalékából épült. Felszíne homokos, mely a mélyben kavics-, majd agyagréteggel folytatódik. Ez a "természetes szűrő" teszi lehetővé az ivóvízkivételt, s ezáltal a sziget részt vesz a főváros ivóvízellátásában. 1.2.1.2. Pesti-síkság Mára már teljesen beépült, de még így is jól felismerhetők a Duna régebbi magasságát jelző teraszok (pl. Újpest-Pestszenterzsébet, Rákospalota-Pestszenterzsébet, Rákoskeresztúr-Pestszentlőrinc). 1.2.1.3. Csepel-sziget Hazánk második legnagyobb szigete (területe 257 km), melyet a Nagy- vagy Budafoki- és a Ráckevei (Kis)-Dunaág fog közre. A Duna hordalékából épült, ezt a felszínen homok jelzi. A Ráckevei-Duna igazi horgászparadicsom, északon a Kvassay-zsilip, délen a Tassi-zsilip zárja le. A sziget északnyugati részén található hazánk egyetlen nemzetközi kikötője, a Csepeli Szabadkikötő. 1.2.1.4. Solti-síkság, Kalocsai-sárrét Tökéletes síkság, a folyószabályozás előtt élő ártér, "vadvízország" volt. A Solti-síkságot az élő érvizek, a Kalocsai sárrétet inkább az állandó mocsarak jellemezték. A talaj átmosott löszön képződött, a szikeseket leszámítva termékeny. Keleti határát a Duna-völgyi-főcsatorna jelöli. 1.2.1.5. Mohácsi-sziget A Duna alsószakaszjellegű feltöltő munkája hozta létre, több mellékág tagolja. 1.2.2. Kiskunság Hazánk legnagyobb kiterjedésű homokvidéke, a Duna-Tisza közi hátság, mely a Duna és Tisza széles völgyét választja el. A kistájat a Duna jégkorszaki hordalékkúpjának anyaga fedi. Az északnyugat-délkelet irányú homokvonulatok (dünék, buckasorok) az egykori folyóágak futását, ill. a tájra jellemző szélirányt is jelzik. A laza kőzetanyagot a szél éghajlati (szárazság) és emberi (erdőirtás) hatásra többször áthalmozta. A buckák közötti talajvizes mélyedésekben szikes tavakat találunk (pl. Kolon-tó, Kelemen-szék). 1.2.3. Bácskai-tábla Egyik legjobb, legjelentősebb búzatermő vidékünk a lösztakarón kialakult jó minőségű mezőségi talaj révén. Északnyugati részét kimagasodó homoktakaró fedi (Illancs 172 m-es kiemelkedése). 1.2.4. Tiszamellék Felső-, Középső- és Alsó-Tiszavidékre tagolható. A Tisza - ma már csak elméleti - árterét foglalja magába. 1.2.4.1. Bodrogköz A Bodrog és a Tisza közötti ártéri rész, sok helyen őrzi az eredeti vízi világot. Tiszától délre eső folytatása a Rétköz. 1.2.4.2. Heves-Borsodi nyílt ártér Az alacsony síkság öntésiszappal, öntéshomokkal, szikesedett, lösziszappal fedett felszínét az északról lefutó patakok hordalékkúpja, völgyei tagolják. 1.2.4.3. Zagyva-medence (Jászság) Lapos tál alakú medence, a Gödöllői-dombságtól az Eger-patakig terjed. Délnyugati része a Tápióság. 1.2.4.4. Tisza-árok A folyót követő, legalacsonyabb területeket magába foglaló, Szolnoktól Szegedig tartó tökéletes ártéri síkság. Nyugati határa a Kiskunság homoktakarója. 1.3.Tiszántúl 1.3.1. Maros-Körös köze A kistáj területét a jégkorszaki szelek hulló pora (lösz) és a folyók - elsősorban a Maros - hordaléka alakította ki. A löszön kiváló mezőségi termőtalaj képződött. 1.3.2. Körös-vidék A Berettyó, a Sebes-, a Fekete- és a Fehér-Körös által közrefogott, a folyók által kialakított, tökéletes síksággá feltöltött kistáj. Sokáig érintetlen vízivilág volt, ma két legromantikusabb része a Kis- és Nagy Sárrét is szabályozottá vált, területüket lecsapolták. 1.3.3. Nagykunság Hazánk legcsapadékszegényebb tája, de az értékes mezőségi talaj miatt érdemes öntözni. A Tisza és a Körös közé "szorult" délnyugati része a homokkal fedett Tiszazug. 1.3.4. Hortobágy "Tengersík" vidék, melyet a Tisza és "csatangoló", szétágazó mellékvizei - köztük a névadó Hortobágy - töltögették fel. Száraz, szikes pusztává - a Nagykunsággal együtt - a folyószabályozások idejétől vált. Addig termékeny legelők, pusztai tölgyesek borították. 1.3.5. Hajdúság (Hajdúhát) A Mezőföldhöz hasonló lösztábla, de felszíne kevésbé tagolt, vízhálózata gyérebb. 1.3.6. Nyírség Kialakulása a Kiskunságéval rokon, itt azonban több folyó (Tisza, Bodrog, Szamos, Kraszna) építette hordalékkúpját. Az uralkodó szélirány miatt a buckasorok vonulása is más, itt észak-déli irányú. Mészben szegény, ún. savanyú homok borítja a felszínt, mely a Hoportyóban (Koportyok) tszf. 183 méterre magasodik. 1.3.7. Szatmár-Bereg A kistáj relatíve magasabb része a Tiszahát és a Szamoshát. A Szatmári-sík legmélyebb pontját az Ecsedi-láp töltötte ki. 2. KISALFÖLD Az Alföldhöz hasonlóan a folyók formálták, alakították ki a felszínét. A középső részén feltöltötték az üledékgyűjtő medencéket, míg a déli peremeken romboló, letaroló munkát végeztek. Hazánkban itt érződik leginkább az óceáni éghajlat módosító hatása, rendszeresebb a csapadékeloszlás és kisebb az évi közepes hőingás. A fejlett folyóvízi hálózatot a Rába, Marcal, Répce gyűjti össze és a Dunába vezeti. Átalakult kultúrtáj, a védendő-védhető természeti értékeket a Fertő-Hanság Nemzeti Park védi. 2.1. Győri-medence A Kisalföld központi része, ma is süllyedő, feltöltődő medence, melynek felszíne tökéletes síkság. 2.1.1. Szigetköz Az Öreg- és a Mosoni-Duna között elterülő, zátonyos, szigetekkel, folyóágakkal tagolt ártéri világ. Hatalmas szárazföldi delta- és hordalékkúp vidék, jelentős természeti- és gazdasági (pl. ivóvízkészlet) értékekkel, melyeket erősen veszélyeztet a Bősi vízierőmű-rendszer. 2.1.2. Mosoni-síkság Mély fekvésű, feltöltött, termékeny terület. 2.1.3. Rábaköz A Rába és Répce közötti feltöltött síkság. 2.2. Fertő-Hanság medence A Győri-medencétől nyugatra fekvő, rossz lefolyású terület. Mocsaras, lápos részeit - bár valószínűsíthető haszna kérdéses - lecsapolták. 2.3. Marcal-medence A Kisalföld déli öblözete a Kemeneshát és a Bakonyalja között, tengelyében a névadó folyóval. Folyóvízi eróziós tevékenység, lehordás során alacsonyodott mai alföldi szintjére. Nyugati peremén a Ság (tszf. 278 m), keleti szélén a Somló (tszf. 433 m) bazalt vulkáni kúpjai jelzik az egykori felszín magasságát. 2.4. Rába-völgye Az Alpokból lefutó folyók lerakott kavicstakarójába vágódott be, és hozta létre völgyét a sebes vízű Rába. Ezáltal az egységes, ún. nyugat-magyarországi kavicstakaróról leválasztotta a Kemeneshát területét. 2.5. Győr-Tatai-teraszvidék A Kisalföld fokozatos elvégződése, kiékelődése keleti irányban, melyet az egykor magasabb szinteken folyó Duna teraszmaradványai jellemeznek. 3. ALPOKALJA A Keleti-Alpok kristályos, átalakult kőzetű vonulatai itt nyúlnak át a felszínen és a mélyben is hazánk területére. A táj éghajlata a hegységi területeken szubalpin jellegű, de a domborzat csak középhegységet formáz, melyeket az itt őshonos fenyvesek ékesítenek. 3.1. Soproni-hegység A földtörténeti őskor átkristályosodott kőzeteire (gneisz, csillámpala) vastag harmadkori rétegek települtek csekély széntartalommal (Brennbergbánya hazánk első szénbányája volt). A hegység és a Balfi-dombság között a termékeny Soproni-medence található. 3.2. Balfi-dombság (Balfi-tönk, Fertő-melléki-dombság) A Fertő-tótól délre lévő, fiatal üledékekkel - mészkő, kavics, lösz - fedett dombvidék. 3.3. Kőszegi-hegység A Stájer-Alpok lealacsonyodó, keleti nyúlványa. A hegység, s egyben a Dunántúl legmagasabb pontja Írott-kő, tszf. 882 méter magas. A hegységet felépítő középkori átkristályosodott kőzetek (mészfillit, zöld pala) jó vízzárók, így sok a forrás, a gyors lefutású patak. A közeli, felsőcsatári Vas-hegy dolomit röge itt idegen elem. 3.4. Vasi-dombság A Rába-völgye és a kristályos kőzetanyagú Soproni- és Kőszegi-hegység közötti síkság jellegű, de tszf. 200 méternél magasabb terület, mely a lefutó folyók hordalékkúpjaiból olvadt össze többé-kevésbé egységes kavicstakaróvá. 3.5. Vasi-hegyhát és a Kemeneshát Az előzőnél magasabb felszínű, de felépítésüket tekintve kavicsos fennsíkok. A szerkezeti mozgások (vetődések) kiemelték felszínüket, de közben a Rába, Zala és a Marcal pusztította peremüket, létrehozva a teraszokkal díszített folyóvölgyeket. 4. DUNÁNTÚLI-DOMBSÁG ÉS A MECSEK Változatos földtani szerkezetű, és még színesebb domborzatú nagytáj. A mai felszín döntően újharmadkori és negyedkori pleisztocén üledékekből (agyag, lösz, homok) alakult ki. A fiatal üledékek dimbes-dombos felszínét délkeleten meg-megtöri egy-egy kisebb középkori mészkőrög (Siklós, Beremend), a gránit anyagú Geresdi-dombok, és főleg a szigetként kimagasodó Mecsek és a Villányi-hegység. A táj dombsággá tagolódásának okai a mélyben észak-déli irányban húzódó kőzetszerkezeti törésvonalak és az ezeket felszínen követő patakok, melyek a fiatal, laza üledékbe vágták meridionális (észak-déli) futású völgyeiket. A nagytáj területén az óceáni (csapadékosabb) és a mediterrán (meleg) hatás egyaránt érvényesül, így éghajlata kiegyensúlyozottabb az országos átlagnál. Jelentős a vidék erdősültsége, tölgy, bükk és fenyőerdők jellemzik. 4.1. Mecsek Gyűrt szerkezetű, törésekkel feldarabolt tönkhegység. Kialakulásának bonyolult voltát a sokféle keletkezésű és különböző korú kőzet is jól mutatja: mészkő, homokkő, trachidolerit (andezit), feketekőszén. 4.2. Villányi-hegység Középkori - triász, jura, kréta - mészkövek egymásra tolódott rétegeiből áll a 20 km hosszúságú rögvonulat. 4.3. Geresdi-dombság (Mórágyi-rög) A Mecsek-hegység mélyében lévő, ókori, karbon kori gránit tömege bukkan felszínre. (Hasonló korú a Velencei-hegységet felépítő gránit is.) 4.4. Baranyai-dombság Drávába futó folyóvizek által dombvidékké alakított lösztábla. A 4.1 - 4.4. térséget együttesen Baranyai-szigethegységnek is nevezik. 4.5. Zselic, Völgység, Tolnai-hegyhát, Szekszárdi-dombság Aprólékosan tagolt, sűrű völgyhálózatú löszös dombvidék a Mecsek és a Kapos folyó között. 4.6. Külső-Somogy Az előző dombvidék Kapostól északra folytatódó része. Északi, a Balaton medencéjére, leszakadó peremét a boglári Várhegy bazalttufás kúpja színezi. A tónak futó löszhátak öblözeteiben (völgyek, félmedencék) egykor mocsaras területek, ún. berkek vize csillogott. 4.7. Belső-Somogy Az elsődlegesen homokkal borított felszín kőzetanyaga az Ős-Duna hordalékkúpjából származik. 4.8. Zalai-dombság Öt, észak-déli irányú vízfolyás által széles hátakká tagolt, tszf. 200-300 méter magas dombvidék. Jelentős nagyságú területeket agyag borít. A sok csapadék, a laza felszín és a meredek lejtők miatt nagymértékű talajpusztulás jellemzi. Az erősen tagolt felszín a népi életmódra is hatott, értékes néprajzi kultúrák jöttek létre Göcsej, Őrség és Hetés vidékén.

Az alföldi zebra vagy Burchell-zebra (Equus quagga, korábban Equus burchelli) a páratlanujjú patások rendjében, ezen belül a lófélék családjába tartozó legelterjedtebb zebrafaj. Sokáig a kvaggát önálló fajnak tartották és az alföldi zebrákat az Equus burchelli fajba sorolták. Később kiderült, hogy azonos fajt alkotnak és a nómenklatúrai elsőbbség elve alapján az összes alfajt az Equus quagga fajba sorolták. A legelterjedtebb zebrafaj, marmagassága 130-135 centiméter, testtömege 300-320 kilogramm. Lószerű külső megjelenés, rövid fülekkel, erős, függőlegesen álló sörénnyel. Faji jellegzetessége a széles fekete-fehér csíkozás, a fehér sávokban szürkés, vagy sárgásbarna árnyalatú, úgynevezett „árnyékcsíkokkal”. A csíkozás a nyakon a sörényre is átterjed, valamint az oldalcsíkok elvékonyodó formában a has alatt összeérnek, azonban a lábak alsó részén elhalványulnak, vagy hiányoznak. Hangadása: a lóhoz hasonló horkantás és prüszkölés, veszély esetén a mének éles füttyöt, majd ugatásszerű „Kwaha — Kwa-ha-ha…” nyerítést hallatnak. A zebrák annak ellenére, hogy alkalmanként hajtásokkal, lombbal, gyümölccsel is táplálkoznak, alapvetően és jellemzően fűevők. Élőhelyükön igen erősen igénybe veszik a vegetációt, mivel a friss füvet egészen rövidre, 1–2 cm-re is visszarágják. Namíbiában természetes élőhelye az ország északi, északkeleti része, azonban szinte minden vadászterületen, privát vadászfarmon élnek és szaporodnak kisebb-nagyobb betelepített állományai. Kedveli a nyílt füves, vagy ritkás-ligetes szavannákat. Az alföldi zebra igen erősen vízfüggő, ezért sosem távolodik el a víztől egynapi járásnál messzebb. Igen társas vadfaj, leggyakrabban 5-20 kancából és ezek csikóiból álló csapatokban él, amelyek egy domináns csődör, vagy vezérmén felügyelete alatt állnak. Szívesen csatlakozik más vadfajok, főleg csíkos gnúk és közönséges lantszarvúantilopok csapataihoz is, amelyekkel veszély esetén kölcsönösen figyelmeztetik egymást. A fiatal mének “agglegénycsapatot” alkotnak. Ellenségei az oroszlán, az afrikai vadkutya, a foltos hiéna, valamint a gepárd és a leopárd. A zebra — az európai közhiedelemmel ellentétben — egy igen óvatos, figyelmes és nehezen megközelíthető vad, emelett hihetetlenül szívós és kitartó. Trófeája a bőr, amely a sokat verekedő csődöröknél sokszor sérülések, harapásnyomok miatt nem olyan szép, mint a kancáké. A zebráról az utóbbi évtizedekben vált bizonyossá, hogy a szamárral kereszteződik. Az alföldi zebra Namibiában kiemelten védett, de korlátozottan vadászható, mivel állományai stabilak és eredeti élőhelyén kívül is elterjedt.

A Kisalföld (régebben Kis-Magyar-alföld, Győri-medence vagy Pozsonyi-medence) Szlovákia nyugati síkságát, a Magyarország északnyugati részén található „magyarországi Kisalföldet” és az Ausztriában található Seewinkel tájegységet magába foglaló földrajzi terület. A Kisalföld elnevezés a területet a Kárpát-medence nagyobb kiterjedésű síkságát jelentő Alföldtől, vagyis a „Nagyalföldtől” különbözteti meg. Teljes területe 9000 km², ennek kevesebb mint fele – 4000 km² – tartozik Magyarországhoz,Magyarországon lévő területe ÉNY-on fekszik. A terület szlovákiai részét és a déli, magyarországi részét a Duna választja el egymástól. A Pozsonytól keletre elterülő szlovákiai rész neve szlovákul Podunajská nížina, vagyis „Dunamenti-alföld”. A Kisalföld legnyugatibb része, ami a Keleti-Alpok felgyűrődése során a Pannon- és a Bécsi-medence határán alakult ki, a Győri-medencétől nyugatra fekvő, rossz lefolyású terület. Egységes tájként az alsó-ausztriai Lajta-hegységig tart. Később az erózió és a szél (defláció) alakította a megsüllyedt medencét. Ez a terület a 17-18. századig egységes, több, mint hatszáz négyzetkilométeres kiterjedésű vízi világ volt,- bár valószínűsíthető haszna kérdéses - lecsapolták. Az ott lakók települései közül volt olyan, ami egész éven át csak csónakkal volt megközelíthető. A Fertőt és a Hanságot csak 1912-ben a mexikópusztai (ma Fertőújlak) zsilip segítségével tudták szétválasztani. A mélyebb hansági területek kiszárítását pedig az ötvenes években (ifjúsági építőtáborokkal) megépített Hansági-főcsatornával sikerült elérni.

A Németalföld történelmi régió, amelyet a tengerszinthez mérten alacsonyan fekvő területek, illetve országok alkottak a Rajna, a Schelde és a Maas (Meuse) folyók torkolatvidékén. A név sok nyelvben ismert, de ma már több okból inkább csak történeti fogalomként használják, a magyar nyelvben is. Területe ugyanis az évszázadok folyamán sokat változott és soha nem is esett pontosan egybe azzal a területtel, amelyet ma Hollandia, Belgium és Luxemburg államok együtt alkotnak. Többek közt az értelmezési bonyodalmak áthidalására e három ország együttesére a második világháborút követő korszak óta nemzetközileg a Benelux nevet alkalmazzák. További értelmezési nehézségeket okoz, hogy a Németalföld valamikor legelterjedtebb nemzetközileg használt neve (de Nederlanden) később egyik része, a mai Hollandia neve lett a legtöbb nyelvben (a magyarban nem). A Németalföld történelmét döntően két tényező határozta meg: a terület több nagy folyó torkolatvidéke. három nagy nemzet (a német, az angol és a francia ütköző zónájában fekszik. Az első tényező eredményei a nagy kikötők, amelyekben a tengeren érkező árut átrakták a folyami hajókra, a második tényező eredménye egyfajta kulturális és gazdasági közvetítő szerep. Miután a Frank Birodalom felbomlott, Németalföldön számos önálló feudális állam alakult ki. Ezek részben a francia királyok, részben a német-római császárok hűbéresei voltak. Az államocskák többségét először a burgundi hercegek egyesítették uralmuk alatt, de azok sosem váltak egységes gazdasági-társadalmi, illetve nyelvi-kulturális közösséggé. Különösen megerősödtek a városok — jobban, mint Európa más részein: Flandriát a 13. században már „a városok hazájának” nevezték. Ez eleve nem tette lehetővé a központosítást még az egyes államocskákon belül se. A burgundi hercegek férfiágának kihalása (Merész Károly, 1477) után Burgundi Mária örökölte a tartományokat, és ezzel azok 1482-ben a Habsburg-házból származó férjéhez, I. Miksa német-római császárhoz kerültek át. Miksa unokája és utóda, V. Károly német-római császár egyesítette uralma alatt az összes németalföldi Habsburg-uradalmat (az utolsó Guelders grófsága volt), és 1543-ban a család spanyol ágának adta azokat, létrehozva a Tizenhét Tartomány egységét. A Németalföld gazdaságában 1500 körül kezdődött erőteljes fejlődést a Habsburg világbirodalom felvirágzása segítette elő. 1495 és 1520 között Antwerpen lett a nyugati világ legnagyobb kereskedővárosa, az európai tranzitkereskedelem központja, továbbá az amerikai spanyol és a nyugat-afrikai portugál gyarmatáruk legfontosabb behozatali kikötője (az arany- és az ezüstflotta továbbra is Spanyolország, illetve Portugália felé hajózott). A tartományok gazdaságában oly nagy szerepet játszó hagyományos textilipar nem fejlődött, d felvirágzott egy sor egyéb, erősen specializált kisebb iparág, mint például a harangöntés, szőnyegszövés, könyvnyomtatás. Az erősen változó gabonaárak azonban a lakosság széles rétegei számára komolyan megnehezítették az alapvető élelmiszerek beszerzését. Az Amerika felfedezése utáni első évtizedekben a népesség növekedése, valamint arany és ezüst Európába áramlása inflációt okozott. Az állam szigorú, általános rendelkezésekkel szorította vissza a koldulást, ami már a 15. században nyugtalanító méreteket öltött.