Felső-Magyarország a középkorban a német telepesek egyik célpontja, a Magyar Királyság legfejlettebb területe lett; városa, bányavidékei nemzetközi jelentőségű szerepet vívtak ki. E maradék Magyarország a mohácsi csatavesztést követően a török elől menekülő magyar népesség menedéke lett, ahová tömegével húzódtak föl délről. A reformáció hullámai ekkoriban érték el hazánkat, s a magyarság nagyobb hányada a kálvini irányzatot támogatta, a németek és a szlovákok zöme pedig a lutheránus vallást követte. A katolikus megújulás központjává az esztergomi érseknek átmeneti otthont adó Nagyszombat városa vált, ahol Pázmány Péter 1635-ben megalapította a török kiűzése után Budára települt, ma Budapesten működő tudományegyetemet. Buda török kézre kerülése után a Magyar Királyság fővárosa, országgyűlési és koronázási székhelye Pozsony lett, amelynek kedvező földrajzi helye, dunai kikötője és erős vára biztonságos gazdasági, kulturális fejlődést tett lehetővé. Ez a város az ország nyugati kapuja, Buda után a második — majd egy ideig az első — kultúrközpontja volt az országnak évszázadokon át. A magyar főurak a 16. századtól a Bécshez közeli fővárosba tették át székhelyeiket, s itt építették föl téli palotáikat.
Az utolsó rendi országgyűlést is itt tartották 1847—48-ban. Pozsony ma Bratislava néven Szlovákia fővárosa, politikai, gazdasági és kulturális központja, ahol rengeteg magyar emlékhelyet, régi magyar épületet találunk. E városban született ; Batthyány Lajos, 1848 vértanú miniszterelnöke; a tudós „varázsló”, Kempelen Farkas; Keleti Károly, a magyar statisztika atyja; Brunswick Teréz , az első hazai óvoda megalapítója; Zsigmondy Richárd Nobel-díjas kémikus, Fadrusz János szobrász, Lóczy Lajos földrajztudós, geológus, Szinnyei József könyvész-nyelvész és Dohnányi Ernő zeneszerző. A Felföld nyugati felén, a Csallóköztől északra találjuk a vegyes (szlovák, magyar) népességű Mátyusföldet, amely a történeti Pozsony, Komárom és Esztergom megyék Dunától északra eső területeit és a Vág folyó völgyét foglalja magában. A Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Érsekújvár és Komárom városok által közrefogott bortermő vidéken olyan jeles mezővárosokat találunk, mint a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert szülőhelye, Szenc, a táncairól nevezetes Galánta, a magyar gimnáziumáról ismert Vágsellye; csillagvizsgálójáról híres Ógyalla, viseletéről Bátorkeszi, Kéménd, hídjáról Párkány. E tájon ringott egykor bölcsője Szent Mórnak, Prohászka Ottokárnak, a nemzetnevelő papnak, Jókai Mórnak, a magyar romantika legnagyobb írójának és Kassák Lajosnak a 20. század avantgárd alkotójának.
A Felvidék nyugati része a szülőföldje gróf Benyovszky Móricnak, a 18. század hírhedett kalandorának, Madagaszkár királyának, Bercsényi Miklósnak, Rákóczi hű vezérének és Baross Gábornak, a vas(útépítő)miniszternek. E táj négy zeneszerzőt adott nekünk: Bihari Jánost, Lavotta Jánost, Mosonyi Mihályt és az operett nagymesterét, Lehár Ferencet. Innen való Mednyánszky László festőművész és Stróbl Alajos szobrász. A csehszlovákiai magyarok kiemelkedő vezetője, mártírja gróf Esterházy János (1901-1957) Nyitraújlakon született. A Mátyusföldtől keletre fekszik az állattenyésztéséről, jó gazdáiról és középkori műemlékeiről híres Léva városa. A Palócföldön fekvő Garam mente központja Balassagyarmat, melynek közelében, de már a határ túloldalán van Mikszáth Kálmán szülőfaluja, Szklabonya,tőle kissé keletre Losonc, annak közelében pedig Madách Imre, Az ember tragédiája szerzőjének szülőfaluja, Alsósztregova. A tudós polihisztor, Bél Mátyás és Herman Ottó szintén e táj gyermekei.
A Felföld hegyektől védettebb ódon városait, Besztercebányát, Lőcsét, Körmöcbányát, Bártfát, Korponát, Késmárkot, illetve épen maradt várait, Bajmóc, Árva és Krasznahorka „büszke várát” látogatva érzékelhetjük, milyen is lehetett a török hadak által föl nem dúlt középkori településeink képe, elődeink élete e tájon. A Gömör—Szepesi-érchegység nyugati szélén találjuk Zólyomot, Balassi Bálint szülővárosát és Európa első bányászati akadémiájának székhelyét, Selmecbányát. Keleti szélén találjuk a festői szépségű, dimbes-dombos Eperjest, ettől délre pedig Kassát, Kelet-Szlovákia központját, melynek katedrálisa őrzi Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc sírját. Sárospatakon született Árpád-házi Szent Erzsébet. A Felföld adta a magyar festészet 20. századi nagy alakját, Csontváry Kosztka Tivadart, a nagy folyamszabályozó Vásárhelyi Pált, Görgey Artúr tábornokot, Márai Sándor írót és sok más kiválóságunkat is. A Habsburg-uralkodók elleni szabadságharcoknak, Thököly, Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferenc kurucainak fészke e térség keleti felében volt. A 18. század végéig a magyar irodalom és kultúra központjai működtek itt, például Széphalom Kazinczy Ferenc lakóhelye, ahonnan a magyar nyelvújítást is irányította. A 17. század végétől a lakosság e tájról nagy csoportokban, folyamatosan települt vissza, illetve át a török uralom alól felszabaduló alföldi és dunántúli területekre. A 19—20. században, a jobb élet reményével a Felföldről vándoroltak ki a legtöbben Amerikába.
A Felföld kétharmad része ma Szlovákiához tartozik. Területe 49 036 km2, 5,3 millió főnyi népességének mintegy 10—12%-a magyar nemzetiségű. A magyarok zöme a határ menti félszáz kilométeres sávban főként mezőgazdaságból él. A magyar kulturális intézményrendszer főként Dél-Szlovákiában él és működik. Magyar színház csak Pozsonyban és Kassán van, Komáromban pedig magyar nyelvű magánegyetemet létesítettek néhány évvel az ezredforduló előtt. A Felföld kisebb része, az Északi-középhegység és vidéke tartozik ma Magyarországhoz. Kárpátalja néven ismert keleti sarkát a második világháború után a Szovjetunióhoz, illetve Ukrajnához csatolták. Az évszázadok során formált néprajzi tájak azonban nem ismernek határokat.
