Erdély földrajzi-táji kerete felöleli a Szamos, a Maros, az Olt és mellékfolyóik völgyeit, medencéit és az azokat körülvevő dombságokat, illetve a „bérces hazácskát” körbeölelő hegyeket (Keleti- és Déli-Kárpátok, Erdélyi-középhegység, Radnaihavasok), amelyek magassága 1500—2500 méter közötti. A Partiummal együtt kezelt Erdély az Alfölddel nagyjából azonos területű, de attól eltérő, igen bonyolult szerkezetű és felépítésű nagytáj. Erdély földrajzi tájegységei: az Erdélyi-medence, az Erdélyi-középhegység, a Keleti-Kárpátok és a Déli-Kárpátok. A táj szíve az Erdélyi-medence, amely a tengerszint felett 5—600 méter magasan fekszik. A hegyvidéki peremtájak koszorúként övezik ezt a délről észak felé keskenyedő medencét, amelyet a Szamos, a Maros, a Küküllő és az Olt folyók tagolnak további altájakra. Közülük legnagyobb a Mezőség, attól északra van a Szamos mente, nyugatra Kalotaszeg, Erdőalja és Aranyosszék, délre a Nyárádmente, a Maros-mező, a Küküllő mente. A MEZŐSÉG Az egyik ismert szórványosodó tájegység Erdély közepén a Mezőség, a hajdani Csiglemező, ahol a legenda szerint a székelyek ősei, a hunok maradékai tartós menedékre leltek. Ezen a Kolozsvár—Marosvásárhely—Dés és Régen között elterülő, somogyországnyi vidéken több mint száz olyan falut találni, ahol folyton apadó számban, de még élnek magyarok.
E föld szülötte Szabédi László író, Kallós Zoltán zenetudós, aki itt gyűjtötte dalait. Táncházáról és folklórjáról híres a térség legnépesebb települése, az ősi (3300 lakosú) Szék mezőváros, a közeli Ördöngősfüzes, Szépkenyerűszentmárton és Magyarpalatka. A székiek még ma is jellegzetes viseletükben járnak, s a szövésre, fonásra, hímzésre és a tárgykultúrára kiterjedő népművészeti termékeikkel vásározni Budapestre is eljönnek. A Mezőség jeles települései még Bánd, Panit, Sármás, Kolozs, Magyarszovát, Madaras és Szabéd, amelyek magyar lakossága meghaladja az ezer főt. Pusztakamarás szülöttjéről Sütő Andrásról és az ott nyugvó Kemény Zsigmondról nevezetes. Többségben azonban pusztuló falvakat találunk, amelyek magyar népessége nem éri el a száz főt. Egy missziós lelkületű nyugdíjas református lelkész, Kiss Ferenc, a híres nagyenyedi kollégium Kőrösi Csoma-díjas egykori diákja fél évszázados gyalogos gyűjtő- és szervezőmunkával igyekezett segíteni a Mezőség maradék magyarságát, és átmenteni az utókornak a pusztuló értékeit. „Még szólnak a harangok” című könyvében tényadatokat közöl a lakosság számáról meg a két legfontosabb intézmény, a templomok és az iskolák helyzetéről. Eszerint az általa felkeresett 120 mezőségi településen az elmúlt száz év során a magyar lakosság száma tetemesen csökkent. Vannak olyan egykor virágzó, 3—500 fős magyar községek, ahol ma már félszázan sem, sőt tízen sem élnek, de akad néhány olyan nagyobb település, mint Mezőpanit, Szék és Mezőbánd, ahol a magyarok lélekszáma növekedett.
A falvak többségében azonban sorvad, amit mutat az is, hogy a faluban jelenleg 40 magyar iskola működik, az elmúlt száz év során 50 iskolát, köztük több évszázada működőket zártak be. Harminc helyen nincs és nem is volt magyar iskola soha. Templom 90 településen van — néhol kettő, katolikus és református is —, közülük 40 műemlék, amelyek egy részében nem vagy csak ritkán tartanak istentiszteletet. 30 falunak nincs és nem is volt magyar temploma, 5 helyen pedig csak volt, de már tönkrement. Az Erdélyi-medencét az Alföldtől elválasztó, széles átjárókkal és hatalmas völgykapukkal szolgáló Erdélyi-középhegység a Marostól a Máramarosi-havasokig húzódó földrajzi táj, amely jórészt a Partiumot fedi le. Közepén a Gyalui-havasok, alatta délre a románok lakta híres Mócvidék, az aranyban és ezüstben gazdag Erdélyiérchegység, nyugatabbra a Bihari-hegység, északra pedig a Szilágyság, a Gutin és a Lápos mente található. Itt ered a Tisza mellékfolyói közül a három (Fekete-, Fehér-, Sebes-) Körös, a Berettyó, a Kraszna, a Szamos és a Túr is. A Keleti-Kárpátok, a Kelemen-havasoktól a Törcsvári-szorosig húzódó földrajzi táj magában foglalja az Erdély keleti peremén fekvő Székelyföldet, a Gyergyói-, a Csíki-, a Kászoni-medencéket, Erdő-vidéket, a Brassói-, Háromszéki-medencét, a Barcaságot, illetve a vulkáni eredetű hegyvonulatát, a Hargitát. Ez alatt visz át a fenyvesekkel övezett gyönyörű út Udvarhelyből Csíkba a Tolvajos-hágón keresztül. A vulkáni utóműködés hatásai a borvízforrások, amelyek különféle gyógyhatású, ásványokban gazdag, a földből feltörő szénsavas vízzel bőséggel ellátják az ott élőket és az utazókat.
A csíki medencétől északra láthatók a Görgényi- és a Csíki-havasok hatalmas nyúlványai, délre a Háromszéki-havasok csúcsai fehérlenek. A bérces hazácska déli szögletében, az Olt és a Küküllő folyó között van a Fogarasföld és az Olt-völgy, amely a Déli-Kárpátok tájegységéhez sorolható. Ide tartoznak még a főként románok és korábban szászok lakta Szászföld, körbefogva a Fogarasi- és a Szebeni-havasokkal, valamint a Székelyföldtől elválasztó Persányi-hegységgel. A tájegység része Hunyad és a történelemből ismert Kenyérmező is. Erdély a történelmi helytállás, a vallási türelem és a nemzetek autonóm megmaradásának őshazája, egyben a fájdalmas emlékek és olykor a csodavárás helye a mai magyar köztudatban. Ezt az érzést tükrözi a Fogarason évekig tanító Babits Mihály verse, amelyben így fohászkodik: „Rólad álmodtam, Erdély, kamasz koromba, Erdély, messziről süvegeltek hegyek és fejedelmek. s ki voltál könyvem, Erdély, ezeregyéjem Erdély, lettél ifjonti házam és tanuló lakásom…”
